Elfogták a londoni túszejtőt

Vágólapra másolva!
Elfogták azt az ötvenéves férfit, aki túszokat ejtett London egyik központjában egy irodaházban. A férfi a rendőrség szerint nem tagja egyetlen terrorcsoportnak sem, csak bosszút akart állni valakin az irodaházban.
Vágólapra másolva!

Több embert tartott fogva túszként egy férfi a London egyik legforgalmasabb központjának számító Tottenham Court Roadon - közölte a brit Skynews internetes kiadása pénteken. A férfi a jelentések szerint azért szedett túszokat, mert nem kapta meg a nagyteherautók vezetéséhez szükséges engedélyt. A férfit nagyjából két órával azután fogták el a rendőrök, miután megfenyegette az irodaház több dolgozóját, hogy felrobbantja az épületet.

A férfi a Tottenham Court Roadon lévő irodaházból számítógépeket, bútorokat és papírokat dobált ki, és többen is hallották, amikor azt kiabálta, hogy már nincs miért élnie. Több száz embert evakuáltak a környékről, és háromszáz méteres körzetben lezárták a környező utcákat, mert nem lehetett tudni, hogy a férfinak milyen fegyverei vannak, vagy hogy mire készül, sőt egy darabig az sem volt egyértelmű, hogy a férfi valóban szedett-e túszokat. Az akciónak nem voltak sérültjei.

Szemtanúk állítása szerint több ember is dobált ki számítógépeket az épületből, később három ember kijött az irodaházból, és feltett kézzel közölték, hogy kényszerítették őket arra, hogy kidobjanak tárgyakat az ablakon. A londoni rendőrség magyar idő szerint délután négykor felhívást tett közzé, olyan emberek jelentkezését várják, akik ismerték az addigra azonosított ötvenéves férfit, Michael Greent.

Negyed öt előtt kevéssel a Skynews.com azt írta, hogy elfogtak egy férfit az irodaházban, akit később bilincsben vezettek el. A rendőrség megerősítette a hírt, hogy az épületbe gázpalackokkal behatoló Michael Greent fogták el. A rendőrség átkutatta az épületet, de nem talált robbanóanyagokat, és fél öt előtt kevéssel visszanegedték az embereket az irodaházba.

Bosszú lehet a háttérben

Egy Abby Baafi nevű 27 éves nő szerint a férfi őt kereste, amikor belépett az irodaházba. Baafi egy Advantage nevű cégnél dolgozik, a vállalat olyan kurzusokat szervez, amelyek végén a vállalat ügyfelei tehergépjárművekre szerezhetnek jogosítványt. Baafi szerint, amikor a férfi belépett az irodájába, félelmetesen viselkedett, több gázpalack volt nála, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet. "Azt mondta, már nem számít az élete, nem érdekli semmi, és fel fogja robbantani az épületet. Név szerint engem keresett, de azt mondtam neki, hogy nem én vagyok Abby, ezért elengedett". A rendőrség szerint elképzelhető, hogy a férfi valóban személyes sérelmét akarta megtorolni valakin az épületben, de erre egyelőre nincs bizonyíték. Baafi szerint a férfi korábban járt az Advantage egyik tanfolyamára.