Kitiltják a turistákat a füvet árusító holland coffee shopokból

Vágólapra másolva!
Hiába ellenezte az amszterdami polgármester, és hiába pereltek a coffee shop-tulajdonosok, hamarosan csak helyi lakosok látogathatják a cannabist árusító üzleteket Hollandiában. Pedig a turisták egyharmada csak azért megy Amszterdamba, hogy rágyújtson egy marihuánás cigarettára.
Vágólapra másolva!

Jóváhagyta egy holland bíróság azt a jogszabályt, amely megtiltja a külföldieknek, hogy belépjenek a marihuánát árusító coffee shopokba. A bírói döntés után májustól három déli tartományban, majd év végétől országszerte csak helyi lakosok látogathatják a kábítószert árusító üzleteket, amelyekből összesen mintegy hétszáz van Hollandiában.

A törvényt néhány coffee shop-tulajdonos támadta meg a hágai körzeti bíróságon, mivel az szerintük diszkriminatív. Michael Veling a Holland Cannabiskereskedők Szövetségének szóvivője a BBC-nek azt mondta: a jogszabály várhatóan 90 százalékkal veti vissza a forgalmat. A kereskedők azt is kifogásolják, hogy a fogyasztóknak regisztráltatniuk kell magukat.

A BBC tudósítója szerint az országos tiltást erősen ellenezte Amszterdam polgármestere, Eberhard van der Laan is, mivel a turisták egyharmada csak azért látogat a fővárosba, hogy marihuánát szívjon. A coffee shop-tulajdonosok azt tervezik, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, a lakóhely szerinti diszkrimináció tilalmára hivatkozva.

A konzervatív vezetésű holland koalíciós kormány tavaly októberben kezdett változtatni a drogpolitikán. Először az erős cannabist sorolták át a kemény drogok közé, ezzel rákényszerítve a shopokat, hogy levegyék a polcról a legnépszerűbb fajtákat. Novemberben elsőként Maastricht városa döntött a turisták kitiltásáról. Ott főleg német és belga állampolgárok látogatták a boltokat.

Az országos tiltás indoka, hogy a vevők gyakran hazaviszik és illegálisan továbbadják a kábítószert, vagyis a cofee shopok nemzetközi a nemzetközi drogkereskedelem forrásaivá válnak. Hollandiában egyébként hivatalosan nem legális a marihuána, de a rendőrség nem foglalkozik az öt grammnál kevesebbet vásárló fogyasztókkal.