Egy csapásra szexi lett a dögunalmas királyság

Vilmos és Katalin menővé tette a monarchiát, Kanadai rajongók várják a hercegi párt Ottawában
Vágólapra másolva!
Jól néznek ki, lazák és közvetlenek, és úgy tették szimpatikussá évtizedek után az egyre népszerűtlenebb brit monarchiát, hogy igazából csak magukat adták. Egy éve házasodott össze a hercegi pár, és Vilmosék népszerűsége sok milliárd fontot hoz a brit gazdaságnak. Tíz-húsz évvel ezelőtt balhés családnak tűntek a Windsorok, de most visszatértek, és menőbbek, mint valaha.
Vágólapra másolva!

A brit monarchia fennmaradásához az szükséges, hogy a király család tagjai olyanok legyenek, mint mindenki más, csak éppen sokkal menőbbek - állítja a BBC királyi tudósítója, Jennie Bond. Egy biztos, a brit alattvalók az elmúlt egy évben aligha menekülhettek saját uralkodóik elől: egy évvel ezelőtt a királyi esküvő volt a címlapokon, idén a királynő gyémántjubileuma, hamarosan pedig egy új utód tölthet meg tekintélyes felületeket a médiában. A brit sajtót legalább annyira izgatja, hogy Vilmos és Katalin mikor jelenti be a gyermekáldás hírét, mint az, hogyan volt képes a brit királyi ház egészen rövid idő alatt meghökkentően pozitív pr-fordulatot végrehajtani.

Ennek a folyamatnak kétségtelenül Vilmos herceg (a királynő legidősebb unokája) és Kate Middleton (azóta Katalin, cambridge-i hercegnő) egy évvel ezelőtti esküvője volt az eddigi legjelentősebb mozzanata. Az esküvő óta olyan rajongás veszi körül Cambridge hercegét és hercegnőjét, hogy a popsztárok is megirigyelhetnék. A brit alattvalókat annyira fellelkesítette a tavalyi esküvő, hogy sokan azt hiszik, Vilmos lesz a következő király, és elfelejtik, hogy tulajdonképpen Károly herceg a trónörökös - mondta az [origo]-nak Bori Edit, a Westminster-apátság biztonsági főnök-helyettese, aki tavaly a templomi esküvő biztonságáért felelt. Az apátság vendégkönyvébe, amelyet az esküvő után átadtak a Buckingham-palotának, rengetegen be is írták, hogy mennyire várják Vilmos trónra lépését.

Bár az új király személyét nem a népszerűségi verseny, hanem a trónöröklés sorrendje határozza meg, és e szerint Károly hercegre vár majd a feladat, hogy anyja nyomába lépjen, nem véletlen, hogy a britek közül sokan inkább Vilmost látnák a trónon. Az egész országot megnyerte magának azzal, hogy egy középosztálybeli lányt vett feleségül - mondta Bori Edit. Még úgy is, hogy a partiszervezésből mára milliomossá lett Middleton-család a brit elithez tartozik, és Kate így alig különbözik azoktól a lányoktól, akiket az esküvő előtt "megfelelő partinak" tartottak volna a Buckingham-palotában.

Carolyn Harris monarchiatörténész az [origo]-nak azt mondta, hogy a hercegi pár nagyszerűen egyensúlyoz a hagyományok és a modernség között. Emlékeztetett arra, hogy Vilmos és Katalin már az esküvő előtt a saját útját járta. Károly herceg és Diana nem igazán ismerte egymást, amikor összeházasodott, Vilmos és Katalin esküvő előtti, évekig tartó együttjárása így egyfajta újításnak tekinthető a királyi ház történetében - tette hozzá Carolyn Harris.

A brit sajtó rendszeren ír a királyi család mostani népszerűségének paradoxonáról, vagyis arról, hogy a Windsorok egyszerre tűnnek hétköznapinak és rendkívülinek. Az esküvő óta eltelt egy évben az ifjú pár meggyőzően bizonyította, hogy meglepő könnyedséggel kezeli ezt a trükkös szerepet. Bár ez tulajdonképpen nem is szerep - vitatkozott a sajtó állításaival Bori Edit, aki azt tapasztalta, hogy Vilmosék egyszerűen tényleg jó fejek, miközben nem felejtik el azt sem, hogy a királyi házat képviselik.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

A Westminster-apátság biztonsági főnökhelyetteseként tavaly azt látta, hogy az esküvői próbára érkező Vilmos és Katalin a kamerák és riporterek távollétében is úgy viselkedett, mint egy boldog ifjú pár: lazák és közvetlenek voltak. Bármennyire alakítaná is őket a pr-csapat, a személyiségük egyszerűen átsüt a formalitásokon, és határozott véleményük van arról, hogyan képzelik a saját életüket - véli Bori Edit. A walesi herceg szóvivője is ezt az elképzelést erősítette a Guardian brit lapnak nyilatkozva. Nincs összehangolt stratégia, az irányt maguk a királyi család tagjai határozzák meg - mondta Károly rezidenciájának, a Clarence House-nak a szóvivője.

Régen várt idill

A királyi család korábbi botrányaihoz képest már-már zavarba ejtő, hogy Vilmosék milyen visszafogott életet élnek. Bori Editnek a testőreik azt mesélték, hogy egyenesen unatkoznak Walesben, ahol a hercegi pár háza van, annyira nem történik semmi izgalmas.

A Buckingham-palotában és a többi királyi birtokon uralkodó idilli hangulat különösen a 10-15 évvel ezelőtti viharos időszakhoz képest szembetűnő. Nagyjából két évtizeddel ezelőtt a brit királyi család még mindig a csak annus horribilisként emlegetett egy év sokkján próbálta túltenni magát. 1992 olyan borzalmas volt, hogy a királynő a hagyományos karácsonyi beszédében kénytelen volt a némi kritikával szembenézni a történtekkel. "1992 nem olyan év volt, amelyre maradéktalan örömmel tekintek vissza" - mondta az akkor már negyven éve uralkodó II. Erzsébet.

Ez volt az az év, amikor másodszülött fia, Andrew bejelentette, hogy elválik Sarah Fergusontól, akiről később néhány botrányos fotó is megjelent, amint félmeztelenül csókolózik a barátjával. Nem sokkal később a királynő lánya is bejelentette, hogy válik, végül pedig Diana hercegnő is külön költözött Károly hercegtől. A családi katasztrófák sorát tetézte, hogy tűz ütött ki Windsorban. Néhány évvel később, Diana halála után úgy tűnt, a Windsorok menthetetlenek.

Forrás: AFP
További képekért kattintson!

Ehhez képest a királyi család most csupa mosoly, és a korábban a monarchia eltörlését követelő alattvalók közül is sokan más szemmel tekintenek a Buckingham-palotára. Egy évvel ezelőtt több mint egymillióan ünnepelték Vilmos és Catherine esküvőjét Londonban a Westminster-apátság és a Buckingham-palota között, a televíziós közvetítést több mint harmincmillióan látták Nagy-Britanniában, 72 millióan pedig a YouTube-on. A monarchiaellenes keménymag párhuzamos rendezvényeire mindeközben csak néhány százan voltak kíváncsiak.

Ha nem is ilyen nagyságrendben, de Vilmos és Katalin nyilvános szereplései azóta is tömegeket vonzanak. Tavaly nyáron 750 ezren üdvözölték őket Ottawában, Hollywoodban pedig Jennifer Lopeztől Tom Hanksen át Nicole Kidmanig filmsztárok sora tolongott, hogy találkozzon velük. A tengerentúlon Vilmos és Katalin sokkal nagyobb szám, mint Justin Bieber, Beyoncé és Barbra Streisand együtt - foglalta össze a lényeget a Hello! magazin királyi tudósítója, aki végigkövette az észak-amerikai turnéjukat.

Milliókat érnek

A britek nagy része II. Erzsébet miatt tiszteli a királyi családot, de a monarchia bírálói is látják a királyság értékeit. A tavalyi esküvőnek helyt adó, évente nagyjából egymillió látogatót fogadó Westminster-apátság látogatottsága negyedmillióval megugrott 2011-ben. A ceremóniát követő hétfőn 10 600-an voltak kíváncsiak a nemzeti szimbólumnak számító apátságra, és az érdeklődés a nyári hónapokban sem esett vissza: átlagosan 3500 látogatója van a templomnak, a tavalyi főszezonban, júliusban és augusztusban ez a szám hatezerre nőtt - mondta az [origo]-nak Bori Edit. Az esküvői dekorációhoz még egy hétig nem nyúltak, ez alatt az idő alatt 3-3,5 óráig kellett sorban állni az apátság előtt. A Westminster-apátság bevételeinek kilencven százalékát a belépőjegyek adják, a fokozott érdeklődés így az anyagiakban is megmutatkozik, de "nem adják el a fílinget" - magyarázta Bori Edit. Az esküvő napján használt szőnyeget például felcsavarva tárolják valahol az épületben, és a darabjaiból nem lett szuvenír - mondta.

A szuveníripar is megütötte a főnyereményt a királyi házaspárral, és természetesen az esküvő egyéves évfordulójából is megpróbálják kihozni a legtöbbet. A Mattel például ebből az alkalomból limitált kiadású William és Catherine babákat dobott a piacra, páronként száz dollárért. És ha már babáknál tartunk: Madame Tussaud panoptikuma a hetekben mutatta be Vilmos és Katalin viaszfiguráját Londonban, Amszterdamban és New Yorkban. A bábuk nagyjából ötvenmillió forintba kerültek.

Forrás: AFP/Carl Court
További képekért kattintson!

Kate Middleton nemcsak a monarchia megítélésén javított, hanem egy személyben nagyjából egymilliárd fonttal turbózta fel a brit gazdaságot. A nők úgy akarnak kinézni, mint Kate, és ennek érdekében fejenként nagyjából 250 fontot (90 ezer forintot) költenek - írta a Sun című brit lap kereskedelmi szakértőkre hivatkozva. Legyen szó akár az eljegyzési fotókon viselt fehér Reiss-ruháról, az esküvő másnapján viselt kék Zara-ruháról vagy éppen az egykor Diana hercegnő által hordott eljegyzési gyűrű másolatáról, a brit nők mindent felvásárolnak, ami Katalinhoz köthető. A Debenhams áruház 65 százalékkal több testszínű harisnyát adott el tavaly, és megnőtt a kereslet a barna hajfesték iránt is - írt példákat a Kate-őrület kellékeiről a Sun.

A hercegi pár népszerűségét több jótékonysági szervezet is pénzre váltja. A Telegraph című brit lap felidézi, hogy a házaspár amerikai látogatása idején a Santa Barbara Polo Club tehetős tagjai fejenként hatvanezer fontot fizettek Vilmos jótékonysági alapítványának, hogy cserébe eltöltsenek vele egy kis időt a golfpályán. Vilmos és Katalin komoly bevételt hozott a brit turizmusnak is. A népszerű turisztikai célpontoktól meglehetősen távol lévő Anglesey szigetén, ahol a házaspárt az elmúlt évben lakott, harminc százalékkal megugrott vendégforgalom a hotelekben és vendégházakban, és a sziget hetvenmillió fonttal több bevételt könyvelhetett el a turizmusnak köszönhetően. Érthető, hogy az Anglesey Turisztikai Szövetség igazi ajándéknak nevezte a hercegi pár jelenlétét.

A brit turisztikai hatóság 500 millió fontra becsüli azt az összeget, amelyet a turisták a királyi családhoz kapcsolódó helyeken elköltenek. Az esküvői szuvenírek 222 millió font bevételt hoztak - írja a Telegraph az egyik brit kereskedelmi kutatóközpont adataira hivatkozva, hozzátéve, hogy a tányérok, bögrék és képeslapok gyártása még évtizedekre munkát biztosít majd több ezer embernek.

A gazdaságot felpörgető királyi márka ellenére sok brit szemében alig védhető, hogy a királyi család évente csaknem negyvenmillió fontjába kerül a brit adófizetőknek. Arra pedig végképp nehéz magyarázatot adni, hogy a királynőnek miért van szüksége 83 szolgálóra és három, teljes állásban dolgozó sofőrre. A monarchiaellenes Republic elnevezésű szervezetnek ez a pazarlás kellő muníciót ad a további kampányoláshoz. A szervezet vezetője, Graham Smith a Guardiannek azt mondta, a britek legalább negyede úgy gondolja, hogy az ország jobban boldogulna a monarchia nélkül, több mint felük szerint véget kell vetni a királyi ház állami támogatásának, kétharmaduk pedig a királyi háztartás átvilágítását sürgeti. Arról viszont nem beszélt, hogy a fiatalok népszerűsége mennyire nehezíti meg a monarchia ellen kampányolók munkáját.

Forrás: AFP/Chris Jackson
További képekért kattintson!

A barátságos, megközelíthető lány

Kate Middleton szerepét aligha lehet túlbecsülni abban a folyamatban, amely mostanra eladhatóvá és szerethetővé tette a brit királyi házat. Nincs elrugaszkodva a valóságtól, nem elitista, barátságos, megközelíthető lány, aki Vilmos herceg feleségeként is visszafogott, diszkréten teszi a dolgát, miközben tökéletesen mutat a címlapokon, ragyogóan néz ki a hétköznapokban, és nem érzi rangon alulinak, hogy népszerű és megfizethető ruházati láncok darabjait viselje - sorolja a cambridge-i hercegnő vonzó tulajdonságait Bori Edit.

Katalin elsöprő erejű népszerűségét jól jelzi, hogy királyi házból egyedüliként került fel a TIME magazin legbefolyásosabb embereket összesítő listájára húgával, Pippa Middletonnal és esküvői ruhájának tervezőjével, Sarah Burtonnel együtt. Az indoklás szerint a Middleton testvérek a feltörekvő britek példaképei, akiket ma már az egész világon felismernek. Pippát még hátulról is - teszik hozzá, utalva az alakját hangsúlyozó ruhára, amelyet a tavalyi esküvőn viselt.

A királyi showműsor idén II. Erzsébet trónra lépésének gyémántjubileumi ünnepségeivel folytatódik, de Robert Lacey történész szerint nyilvánvaló, hogy bár ennek az évnek ő a főszerepelője, egyre több lehetőséget és feladatot ad át a fiatal generációnak. A történész a Guardiannek azt mondta, valójában a társadalmi változásokra érzékeny királynő az, aki rengeteget tett és tesz a Windsorok megítélésének megváltoztatásért. Az igazán nagy fordulat azonban akkor következik be a királyi ház életében, amikor Vilmos és Katalin bejelenti majd, hogy érkezik az utód.