Megbüntették a lázadó kínai falu pártvezetőit

Vágólapra másolva!
A tüntetésekről elhíresült kínai település, Vukan párttitkárát és falubizottsági vezetőjét is kizárták a kommunista pártból.
Vágólapra másolva!

Megbüntették a kínai hatóságok annak a kínai falunak a tisztségviselőit, amelynek lakói tüntetéseken tiltakoztak a földviták és a korrupció miatt. A hivatalos Új Kína hírügynökség szerint Vukan falu párttitkárát és falubizottsági vezetőjét is kizárták a kommunista pártból. Mindemellett a Kuangtung tartományi fegyelmi vizsgáló bizottság 189 ezer jüan (6,8 millió forint), illetve 86 ezer jüan (3 millió forint) kenőpénz visszafizetésére kötelezte őket. A falu csaknem húsz további tisztségviselőjét is megbüntették.

Forrás: AFP

Vukanban tavaly durvultak el a tiltakozások. Az illegális földhasználat és az elharapózó korrupció, valamint a korábbi tisztátalan választások miatt egymást követték a tüntetések. A falubeliek megtámadták a helyi rendőrőrsöt, és autókat törtek össze. Decemberben több aktivistát letartóztattak, mire a dühös tüntetők a falu határában barrikádokat emeltek. A tüntetések fő szervezője rejtélyes körülmények között meghalt a rendőrségi fogdában. A tiltakozások az után értek véget, hogy a tartományi tisztségviselők közbeléptek, és engedtek néhány követelésnek, a vukaniaknak pedig alapos vizsgálatot, számonkérést és tiszta választásokat ígértek.

A vukani helyzet, illetve a probléma rendezésének kimenetele közvetetten a kínai politikai csúcsvezetésbe készülő tartományi párttitkár, a mérsékelt reformistaként ismert Vang Jang munkájának minősítése is egyben. Március elején a 12 ezres településen új faluvezetőket választottak, és a választásokon több mint 80 százalékos aránnyal a korábbi tüntetések egyik szervezője, majd a falu ideiglenes párttitkára, Lin Cu-lien nyert. Egy vukani lakos a Reuters hírügynökségnek azt mondta: "Évtizedek óta ez az első lehetőség a demokráciára."