Hugo Chávez: Nem haltam meg

Vágólapra másolva!
A rákbeteg venezuelai elnök hosszú idő után jelentkezett Havannából, ahol sugárkezelést kap, és a venezuelai állami televízióban tagadta, hogy súlyosra fordult az állapota.
Vágólapra másolva!

Először szólalt meg az állami televízióban Hugo Chávez venezuelai elnök azóta, hogy kilenc nappal ezelőtt újabb kezelésre utazott Kubába. Az egyébként állandóan a nyilvánosságot kereső Hugo Chávez venezuelai elnök egy hétre teljesen eltűnt, csak Twitter-üzenetekben jelentkezett Kubából, ahol sugárterápián vesz részt.

Az 57 éves elnök határozottan cáfolta azokat a híreket, hogy nagyon súlyosra fordult az állapota. Korábban felröppent az a hír is, hogy a kezelés során meghalt. Chávez telefonon beszélt Havannából, és azt állította, hogy a halálhíréről szóló pletykákkal pszichológiai háborút vívnak ellene.

Chávezt legutóbb februárban műtötték, azóta Caracas és Havanna között ingázik. Azt állítja, jól halad a kezelése, de sok pihenésre van szüksége. Ennek ellenére ez alatt az idő alatt is ellátja elnöki feladatait.

A venezuelai elnök szervezetéből - a hivatalos közlés szerint "a medencecsont környékéről" - tavaly júniusban távolítottak el daganatot. Az idei februári műtét után március végén megkezdődött a sugárkezelése. Chávez betegségének részleteit - például azt, hogy pontosan melyik szervét támadta meg a rák - titokban tartják.

Hugo Chávez 1999 óta van hatalmon, és a betegsége ellenére indulni akar az októberi elnökválasztáson.