Madarakkal ütközött az amerikai alelnök gépe

Vágólapra másolva!
A Joe Bident szállító Air Force Two Santa Barbara repülőterén készült landolni, amikor több madár a gép jobb oldalának csapódott. A madarakon kívül senkinek sem esett baja.
Vágólapra másolva!

Landoláskor madarakkal ütközött össze Joe Biden amerikai alelnök gépe, de gond nélkül leszállt, és sem neki, sem a többi utasnak, illetve a legénységnek nem esett baja - közölte az alelnöki hivatal szóvivője. Az eset csütörtök este történt az Air Force Two alelnöki különgéppel a Santa Barabara-i repülőtéren. Biden adománygyűjtő rendezvényen járt a kaliforniai városban. Landoláskor két-három madár csapódott a gép jobb oldalának, de nagyobb baj nem történt.

Michelle Lai, a légierő egyik illetékese közölte, hogy leszállás után a gépet megvizsgálták, és Biden másnap egy másik repülővel tért vissza Washingtonba.

Két évvel ezelőtt Joe Biden gépének hajtóművéből kitörő légsugár felkapott és megrongált egy kisebb repülőgépet egy New York-i repülőtéren. A baleset idején a kisgép fedélzetén nem volt senki, személyi sérülés nem történt, de károk keletkeztek.

Csütörtökön a Delta Air Lines Los Angelesbe tartó gépe is madarakkal ütközött, ezért visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre New Yorkban. Az elmúlt évek legemlékezetesebb esete a US Airways egyik járatának a landolása volt a Hudson folyón. A repülőgép vadlibákkal ütközött össze nem sokkal a felszállás után, de a kapitány sikeresen leszállt vele a folyón. Az utasok és a személyzet is túlélte az incidenst.