Szorongatja Obamát Romney a felmérések szerint

Vágólapra másolva!
Többen gondolják Barack Obama amerikai elnök várható republikánus kihívójáról, hogy jobban intézi majd a gazdaság ügyeit. Obamát szerethetőbbnek tartják a nők.
Vágólapra másolva!

Egyaránt 46-46 százalékos támogatottságot mutatott ki a hivatalban lévő amerikai elnöknek, Barack Obamának, illetve a republikánusok valószínű hivatalos jelöltjének, Mitt Romneynak a New York Times és a CBS News számára közösen végzett közvélemény-kutatás. A felmérések szerint a kihívó jobban el tudta hitetni a választókkal, hogy képes javítani az életkörülményeiken, mint az elnök.

A Quinnipac Egyetem felmérése szerint Obama 46:42 százalékos arányban vezet, de a megkérdezettek itt is inkább Romneyban bíznak, hogy képes kezelni az olyan döntő kérdéseket, mint a gazdasági helyzet javítása, a munkahely-teremtés vagy a benzinárak.

Az amerikaiak többségét a megélhetési gondok aggasztják, és ha csak csekély többséggel is, de inkább úgy vélik, Romney képes meghozni a helyes gazdasági döntéseket (55:51 százalék). Obamáról többen gondolják, hogy képes rontani anyagi helyzetükön a New York Times-féle felmérés szerint. Obama ugyanakkor erős (49:39 százalékos) előnyt élvez a női szavazók táborában, valamint a "szerethetőség" terén (81:63).