Négy lábát vágták le a hatlábú pakisztáni kisfiúnak

Vágólapra másolva!
Hat lábbal született a múlt héten egy pakisztáni kisfiú, akinek csütörtökön távolították el a felesleges lábait Karacsiban. Öt orvos műtőtte négy órán át.
Vágólapra másolva!

Sikeres műtétet hajtottak végre pakisztáni orvosok egy csecsemőn, aki hat lábbal született egy genetikai hiba miatt. A kisfiúról négyórás műtéttel távolította el a négy fölösleges végtagot öt orvos - közölte csütörtökön a beavatkozást végző karacsi kórház.

A gyermek jól van, állapota stabil, és azt remélik, hogy felépül. A kórház igazgatója szerint azonban a jövőben még felléphetnek komplikációk, ami miatt további műtétekre lehet szükség.

A kisfiú a múlt héten született császármetszéssel a Szindh tartományban lévő, Szukkurban, és hétfőn került be a karacsi Nemzeti Gyermek-egészségügyi Intézetbe. Műtétjét egy állami alapítvány fizette.

A kisfiú anyja és apja unokatestvérek, öt éve házasodtak össze, ez az első gyermekük. A karacsi orvosok szerint a hatlábú gyermek több magzat összenövéséből született egy olyan genetikai rendellenesség miatt, amely egymillió esetben egyszer vagy még ritkábban fordul elő.