Papírmunka miatt ragadtak Pakisztánban Bin Laden özvegyei

Vágólapra másolva!
Még eltarthat néhány napig, amíg kitoloncolják Pakisztánból Oszama bin Laden özvegyeit Szaúd-Arábiába és Jemenbe - közölte az al-Kaida egykori vezetőjének sógora csütörtökön. Pakisztán mielőbb szeretné lezárni a Bin Laden-ügyet, ugyanis többször vádolták azzal, hogy szemet hunyt a terroristavezér pakisztáni tartózkodása fölött. 
Vágólapra másolva!

A papírmunka húzódik el Pakisztán, valamint Szaúd-Arábia és Jemen hatóságai között - mondta a Reuters hírügynökségnek Oszama bin Laden egyik sógora csütörtökön arról, hogy testvére, Bin Laden özvegye a kitoloncolási ítélet ellenére miért tartózkodik még Pakisztánban.

Arra a kérdésre, hogy húga Jemenbe megy-e, annyit mondott, hogy a legfontosabb most az, hogy elhagyja Pakisztánt. "Ha Isten is úgy akarja, a helyzet jobbra fordul, amikor találkozik a családjával" - tette hozzá.

A Reuters szerint elképzelhető, hogy ha az özvegyek elhagyják Pakisztánt, részletek derülhetnek ki arról, hogyan sikerült Bin Ladennek az Egyesült Államokkal szövetséges Pakisztánban rejtőzködnie évekig.

Testvérét, a jemeni születésű Amal Al-Sadehet, valamint két másik, Szaúd-Arábiából származó özvegyet a pakisztáni biztonsági erők vették őrizetbe, miután az amerikai hadsereg különleges erői megölték Bin Ladent abbottabadi rejtekhelyén tavaly májusban.

Az idén márciusban egy pakisztáni bíróság 45 nap börtönbüntetésre ítélte az özvegyeket, valamint két nagykorú gyereket, mondván, illegálisan tartózkodnak az országban. A börtönbüntetés leteltével pedig az ítélet szerint ki kell őket toloncolni.

Más értesülések szerint ugyanakkor azért nem hagyhatják el Pakisztánt, mert a fogadó országok haboznak. Pakisztán viszont mielőbb szeretné lezárni a Bin Laden-ügyet. Az elmúlt hónapokban felmerült ellene a vád, hogy szemet hunyt a terroristavezér pakisztáni tartózkodása fölött. A CNN tájékoztatása szerint ugyanakkor a jemeni hatóságok azt mondták, hogy "éjjel-nappal" azon dolgoznak, hogy megoldják az ügyet, és Jemen kész őket bármikor befogadni. A szaúdi hatóságok azonban egyelőre nem nyilatkoznak a kérdésben.