Megvédte prostituáltakkal szórakozó testőreit Obama

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök  alapos vizsgálatot vár testőrei botrányos viselkedésének ügyében, és azt mondta, "mérges" lesz, ha kiderül, hogy igazak a sajtóban megjelent hírek arról, hogy prostituáltakkal szórakoztak. Barack Obama ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökök nagyon stresszes munkát végeznek.
Vágólapra másolva!

Barack Obama helyi idő szerint vasárnap este szólalt meg első ízben az előző nap kitört botránnyal kapcsolatosan a kolumbiai Cartagenában, ahol részt vett az Amerikai Államok Szervezetének 6. csúcsértekezletén.

Mint kiderült, az elnök testőrei prostituáltakkal akartak szórakozni Kolumbiában, de lebuktak. Tizenegy ügynököt felfüggesztettek, öt katona ellen vizsgálat indult.

"Alapos és szigorú vizsgálatot várok. Ha kiderül, hogy a sajtóban megjelent egyes állítások igazak, akkor természetesen mérges leszek" - mondta Obama. Amikor újságírók nekiszegezték a kínos kérdést, az amerikai elnök kolumbiai vendéglátója, Juan Manuel Santos államfő társaságában volt.

Barack Obama ugyanakkor a szakszolgálat védelmére kelt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökök nap mint nap rendkívül nehéz feladatot végeznek oltalmazva őt és a családját. "Nagyon kemény munkát végeznek stresszes körülmények között, és szinte mindig kiválóan végzik el a feladatot. Ezért hát nagyon hálás vagyok nekik" - mondta Obama, és hozzátette, hogy továbbra is teljes bizalommal van a Secret Service iránt.