Kizártak tíz jelöltet az egyiptomi elnökválasztásból

Vágólapra másolva!
Kizártak az egyiptomi elnökválasztásból tíz jelöltet, köztük a Muzulmán Testvériség képviselőjét, Hairat as-Sater üzletembert, Házem Abu Iszmaíl szalafista hitszónokot és Omar Szulejmánt, Hoszni Mubarak exelnök egykori kémfőnökét.
Vágólapra másolva!

A választási ügyekben eljáró bizottság szombaton hozott erről döntést, és mint vezetője, Faruk Szultan bejelentette, a kizárt jelölteknek 48 órájuk van a döntés ellen fellebbezni. A jelöltlistán ezzel tizenhárman maradtak.

Faruk Szultan nem részletezte a kizárások indokait, de a Reuters hírügynökség internetes oldalán azt írta, as-Sater indulása büntetett előélete miatt volt korábban kétséges, Abu Iszmailé pedig azért, mert néhai édesanyjának amerikai útlevele is volt, ami elvileg kizáró ok.

Csütörtökön olyan törvényt fogadott el a törvényhozás, amely tíz évre megfosztja politikai jogaiktól a megbuktatott egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak rendszerének vezető embereit - ez értelemszerűen vonatkozik Szulejmánra is. A BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalán azt írta, több kizárt jelölt stábja jelezte, hogy harcolni fog a döntés ellen.

Az egyiptomi elnökválasztás első fordulóját május 23-24-én tartják. Mubarak bukása óta katonai kormányzat irányítja az országot, amely ellen gyakoriak a tiltakozások, mert sokan úgy érzik, hogy szándékosan lassítja a változásokat.