Minek örül az éhező Észak-Korea a történelmének legnagyobb ünnepén?

„Mit ünnepel a hétvégén Észak-Korea?” Ünneplő tömeg Phenjanban Kim Jong-Il és Kim Il-Sung frissen avatott szobrai előtt
Vágólapra másolva!
Vasárnap ünnepli alapító vezérének 100. születésnapját a világ egyik legdiktatórikusabb országa, Észak-Korea, ahol istenségnek kijáró tisztelettel készülnek a 18 éve halott elnök köszöntésére. Az ország vezetői régóta ígérik, hogy az évfordulóra népük gazdag és erős nemzet lesz, az erőfitogtatás azonban elkeseredett propagandának tűnik, amely egy nyomorgó országot próbál elrejteni a világ szeme elől.
Vágólapra másolva!

Különleges születésnapi ünnepséget ülnek a hétvégén a kommunista Észak-Koreában, ahol az állami média már napok óta szinte kizárólag a nagy eseményről és a rendkívüli ünnepeltről beszél. Az alkalom nem csak azért különleges, mert az ország vezetőjét és első emberét, Kim Ir Szen elnököt köszöntik, és nem is azért, mert a születésnapi tortára kereken 100 gyertyát kellene tűzni. A legrendhagyóbb az egészben az, hogy az ünnepelt immár közel két évtizede halott, de ezt senki nem hajlandó tudomásul venni.

Az a kevés utazási iroda, amely szervezett turistacsoportokat vihet a világtól szinte teljesen elszigetelt diktatúrába, már hónapok óta hirdeti a soha vissza nem térő eseményt. "A szinte vallásos buzgalommal tisztelt elnök születésének 100. évfordulója az elmúlt évtizedek legnagyobb ünnepsége lesz, hatalmas esemény! Az egész ország erre készült az elmúlt években, és történelmi ünneplésnek lehetünk szemtanúi" - hirdette egy utazásszervező, amely több mint 2000 angol fontért (kb. 750 ezer forint) árulta útjait a hétvégére. Más ügynökségek a legrövidebb, 3 éjszakás útjaikat is 1800 dollárért (400 ezer forint) adták az évforduló hétvégéjén, és a luxusutakra jellemző árak ellenére minden csoport teljesen betelt.

Az "örökös elnök"

A hétvégi ünnepség különlegességét az adja, hogy Észak-Korea egész népe egy emberként ünnepli Kim Ir Szent. Az ország alapító-elnökét ugyanis halála után 18 évvel is sztálinista jellegű személyi kultusz övezi: a hivatalos propaganda a koreai nép atyjának, gondviselőjének tartja, a róla készült, idealizált festmények és szobrok máig uralják az észak-koreai épületek termeit és homlokzatát. Személyi kultuszát úgy sikerült megőrizni, hogy több szempontból is halhatatlanná tették: halála után például Észak-Korea "örökös elnökének" nevezték ki, így fia, a tavaly elhunyt Kim Dzsong-Il már nem is lehetett elnök, csak "kedves vezető".

Forrás: AFP/Pedro Ugarte
Kim Ir Szen portréja mindenhonnan visszanéz. További képekért kattintson!

A hivatalos propaganda valóságos istent faragott az elhunyt vezérből, aki halála után sem tűnt el teljesen, "örökké jelen lévő lélekként" népével maradt. Az elmúlt másfél évtizedben Észak-Koreában tömegessé váltak a szlogenek, amelyek szerint a Nagy Vezető "mindörökre az emberek szívében él". Most, halálának 100. évfordulójára a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség szerint még mindig ajándékok tömegét küldte neki népe és sok külföldi ország képviselője is.

Saját dinasztia, saját ideológia

Kim Ir Szen a világ egyik legtovább hatalmon lévő diktátora volt, aki a Koreát megszálló japánok ellen vívott gerillaharccal szerzett először nevet magának, majd a Szovjetunióba menekülve kapcsolatokat is kiépített. Amikor Sztálin Vörös Hadserege 1945-ben bevonult Korea északi felébe, szovjet tisztként érkezett vissza, és épp kapóra jött egy szovjet bábállam létrehozásához. Hiába kapott azonban komoly haditechnikát a Szovjetuniótól, a koreai háborút nem tudta megnyerni, ezért vezetése alatt a Koreai-félsziget tartósan kettészakadt.

Országában azonban sokkal dicsőbb kép él róla. "Írásaival utat mutatott a koreai nép és a világ haladó erői számára, győzelemre vezette a háborút a japán és az amerikai imperialisták ellen, sikeresen hajtotta végre az antiimperialista, antifeudális, demokratikus, szocialista forradalmat, és egy politikailag független, önellátó, gazdaságilag magát eltartó és megvédeni is képes szocialista hatalmat hozott létre" - írta róla pénteken a rezsim szócsövének számító KCNA észak-koreai hírügynökség.

Észak-Koreában ma is Kim Ir Szen kultusza adja a rendszer stabilitásának az alapját: az ő nevéhez kötődik az ország politikai ideológiájának, a Dzsucse tannak a kidolgozása, amely egyfajta nemzeti kommunizmust, az önellátásra és teljes függetlenségre berendezkedő nemzetet célozza meg. Halála után az ország vezetését előbb fia, majd idén unokája vette át, az ő hatalmuk is Kim Ir Szen öröksége: istenített lényként a rezsim ideológiai támasza, emberként pedig az országot vezető dinasztia alapítója, akinek a megünneplését egy diktatúrában a hatalom mindenképpen megköveteli.

Forrás: AFP
Új szobrot kaptak a héten az ország korábbi vezetői. További képekért kattintson!

Erős és gazdag ország?

A hétvége azonban nemcsak az örökös elnök születésnapja miatt fontos évforduló: Kim Ir Szen fia, a tavaly elhunyt diktátor, Kim Dzsong Il egy hatalmas ígérettel terhelte meg ezt a napot. A Kedves Vezető 1998 óta ígérte népének, hogy a sok harc és küzdelem mostanra, Kim Ir Szen 100. születésnapjára be fog érni, és Észak-Korea "erős és gazdag országgá válik". Ez az ígéret másfél évtizeden át az ország egyik ideológiai alapja és nemzeti stratégiája volt - írta 2006-os tanulmányában egy amerikai Észak-Korea-szakértő. A Montereyi Nemzetközi Tanulmányok Intézetének atomfegyverek terjedésével foglalkozó programigazgatója szerint erős és gazdag országon Koreában ideológiai, politikai, katonai és gazdasági erőt értettek. Ha az ígéret teljesült volna, valóban lenne mit ünnepelni.

Az észak-koreai rezsim meg is tett minden tőle telhetőt, hogy erejével lenyűgözze népét, vagy legalább az országba most beengedett külföldi újságírókat. Egy héttel az évforduló előtt, április 6-án adtak át egy új, hatalmas vízerőművet az ország középső részén, amely a Korea Times dél-koreai lap szerint 300 000 kilowattos teljesítményre is képes. Phenjanban 3000 új toronyházat építettek, Gaeszong városa mellett egy hatalmas, az évfordulóra emlékeztető, sziklafalba faragott feliratot adtak át, és a korábban kiszivárgott tervek szerint az évfordulóra fejezik be az elmúlt évtizedekben hírhedtté vált phenjani szellemhotel, a Rjugjong szálloda felújítását is (a szállodáról itt olvashat bővebben).

Az országba az ünnepségekre szigorú ellenőrzés alatt több tucat újságírót hívtak a világ minden tájáról, akiknek gondosan megrendezett, szervezett utakon mutatták be Észak-Korea mintafarmjait és mintaüzemeit. Csütörtökön az országban megnyitották a Dzsucse ideológia világkongresszusát, ahova különböző országokból érkeztek Észak-Koreát támogató külföldiek: a propagandaeseményről közzétett videókon európai, amerikai, afrikai és ázsiai emberek éltetik Kim Ir Szent, emlékművei előtt pedig virágkoszorúkat helyeznek el.

Forrás: AFP
Tömegek próbálják a vasárnap esti táncot (egy 2007-es, hasonló tánc videóját itt nézheti meg) További képekért kattintson!

Meg nem erősített híresztelések szerint az átlagemberek az ünnepre a szokásos élelmiszeradagok mellé extra adagokat is kapnak. A fővárosban az elhunyt elnökről elnevezett Kimilszungia-virágokból nagy virágfesztivált rendeztek, a tervek szerint pedig hatalmas katonai parádé és felvonulások is színesítik a hétvégét. Vasárnap este az ünnepség fénypontja az a tömeges táncrendezvény lesz, amelyen fiatal párok ezrei együtt táncolnak Phenjan központjában, a Kim Ir Szen téren. A hagyományoknak megfelelően várhatóan hatalmas tűzijáték is lesz a fővárosban (egy 2009-es tűzijátékról itt talál videót).

Az erőfitogtatás egyik legfontosabb eleme azonban már a hétvége előtt kudarcba fulladt. A fő attrakció ugyanis az ünnepségekre időzített rakétakilövés lett volna, amellyel a tervek szerint műholdat juttattak volna a világűrbe. A sikeres rakétakilövés hatalmas büszkeséggel tölthette volna el a rezsimet, hiszen azzal előbb jutottak volna az űrtechnológia magas fokára, mint Dél-Korea. A péntek reggel kilőtt rakéta azonban röviddel az indítás után széthullott, és a tengerbe zuhant, kínos pillanatokat szerezve az ország vezetőinek (a rakéta kudarcáról itt olvashat bővebben).

Az elfedett valóság

Az erőfitogtatás minden erőfeszítés ellenére visszaüt az észak-koreai rezsimre: ha saját polgárainak nincs is összehasonlítási alapja, a külföld számára egyértelmű, hogy gazdaságilag fényévekre vannak a vezetők által beígért Kánaántól. Az ország nagy része jelenleg is éhezik, és éppen a rakétakilövés miatt esett el egy hatalmas amerikai élelmiszer-szállítmánytól. Az országba hívott külföldi újságírók ugyan a hivatalos utakon vezéreiket dicsérő mintamunkásokkal találkoznak a mintaüzemekben, a vonat ablakából azonban középkori színvonalú, nyomorgó falvakat, a termőföldeket puszta kézzel túró parasztokat látnak.

Észak-Koreában az 1980-as évekig működőképesnek látszó szocialista gazdaság az évtized közepére a felvett hatalmas hitelek miatt megrendült, majd a Szovjetunió széthullása után minden támogatás nélkül maradt, és teljesen padlóra került. Az 1990-es években pusztító árvizek és éhínség is tovább rontotta a helyzetet, a 2000-es években pedig pénzügyi válsággal kellett megküzdeniük. Ebben a helyzetben az átlag polgárokra teljes nyomor várt, mivel a rezsim a hadsereg igényeinek kielégítését a lakosság ellátásánál előbbre vette.

Forrás: AFP
A hadseregre támaszkodnak. További képekért kattintson!

Az Amnesty International legfrissebb, pénteki jelentése szerint az 1990-es évek óta legalább egymillióan haltak éhen az országban, százezreket hurcoltak politikai okokból brutális munkatáborokba és börtöntelepekre, szólásszabadság pedig egyáltalán nem létezik. Jelenleg a diktatúra szinte kizárólag a hadseregre támaszkodva őrzi a hatalmát, a külső fenyegetéseket pedig atomprogramjával és atomfegyvereivel próbálja kivédeni.

"Azzal, hogy bejelentik, elérkezett a jólét és az erő korszaka, a rezsim megpróbálja meggyőzni az embereket arról: higgyék el, hogy az elkövetkező évek jobbak lesznek" - nyilatkozta a Korea Timesnak egy dél-koreai szakértő. Park Jung-ho szerint könnyen lehet, hogy az emberek már belefáradtak a propagandába, és a valóságot látva nem hiszik el az egészet. Más elemzők szerint azonban az is lehet, hogy a nép pozitívan reagál az "új korszak" bejelentésére, és ha a rezsim képes felmutatni valamit, akkor könnyen büszkeséggel tölti el őket a siker. Mindennek azonban komoly tétje van, hiszen Kim Dzsong Un, az ország új vezetője csak néhány hónapja vette át a hatalmat elhunyt apjától. A rendszer újbóli megszilárdításához az ifjú vezetőnek sikereket kell felmutatnia, a rakétakilövés után pedig egyáltalán nem biztos, hogy ezt néhány táncmulatsággal letudhatja.