Pénzt adott Berlusconi a Ruby-ügy tanúinak

Vágólapra másolva!
Több mint százezer eurót utalt át Silvio Berlusconi az ellene folyó Ruby-ügy három tanújának, egyikük prostitúció elősegítése miatt szintén bíróság előtt áll. Berlusconi ügyvédje szerint a volt olasz államfő ajándékba adta a pénzt.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi jelentős összegű pénzeket utalt át az ellene folyó "Ruby-perben" megidézett tanúknak - jelentette az ügyészségre hivatkozva a Corriere della Sera csütörtökön. Az ügyészség szerint az egykori miniszterelnök 72 ezer eurót utalt át az ikerpár, Eleonora és Imma De Vivo apjának számlájára. A két táncosnő szerepel a Berlusconi elleni Ruby-perben megidézett tanúk között.

Egy harmadik nőnek, Nicole Minettinek 55 ezer eurót fizetett a volt kormányfő. A tartományi szinten politizáló Minetti ellen is folyik per, őt prostitúció elősegítésével vádolják. Berlusconit azzal vádolják, hogy szexuális kapcsolatot létesített az akkor még kiskorú, marokkói "Ruby"-val, amit a 75 éves politikus tagad. Olaszországban büntetik a kiskorúak prostitúciójának kizsákmányolását és elősegítését.

Berlusconi ügyvédje szerint a nők ajándékba kapták a pénzt

Berlusconi ügyvédje, Niccolo Ghedini azt állítja, hogy védence a három nőnek ajándékba adta a pénzt. "Az nem törvénysértő" - nyilatkozta az ügyvéd. Teljességgel alaptalan, hogy Berlusconi az ellene folyó eljárás tanúit akarta volna befolyásolni. "Berlusconi nagyvonalú ember. Ő csupán segíteni akart olyan embereken, akiknek a Ruby-ügyben való érintettségük miatt anyagi nehézségeik támadtak" - állította az ügyvéd.

Berlusconit hivatali hatalommal való visszaéléssel is vádolják, mert 2010 májusában közbenjárt egy milánói rendőrkapitányságon, hogy engedjék szabadon a lopásért őrizetbe vett marokkói lányt. Az akkor még miniszterelnök Berlusconi azzal védekezett, úgy tudta, hogy Ruby - alias Karima el Marough - az akkori egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak unokahúga, és nem akart diplomáciai bonyodalmakat Kairóval.