Letették a fegyvert Szíriában

Vágólapra másolva!
Kofi Annan nemzetközi különmegbízott béketerve alapján hajnalban életbe lépett a tűzszünet Szíriában. Aktivisták szerint nem történt erőszakos cselekmény, de a kormány haderői készültségben állnak. A kormányellenes tüntetések tavaly március 15-ei kirobbanása óta több mint tízezer ember halt meg Szíriában.
Vágólapra másolva!

Egyévnyi erőszakhullám után reggel hat órakor fegyverszünet lépett életbe Szíriában, aktivisták szerint nem történt jelentősebb erőszakos cselekmény. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya, amely megpróbálta fegyveres úton leverni a kabinet ellen tavaly kirobbant lázadást - szerdán közölte, hogy csütörtök reggel leállítja a harci cselekményeket, de a hadsereg készültségben marad. Kofi Annan nemzetközi különmegbízott szerdán állapodott meg a szíriai elnökkel a tűszünetről.

A fegyveres ellenzék korábban közölte, hogy betartja a tűzszünetet, ha a kormány is ezt teszi. A nemzetközi közösség többször az ígéretei be nem tartásával vádolta Aszadot, akit a tűzszüneti megállapodás most próba elé állít. Az Egyesült Államok szerdán közölte, hogy a tettei, nem pedig a szavai alapján fogja megítélni a szíriai vezetést.

Szerdán, néhány órával a tűzszünet életbe lépése előtt a korábbi napokhoz képest kevesebb halálos áldozatról adtak hírt a belbiztonsági erők elnyomó akcióiról beszámoló szíriai ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a kormányerők továbbra is különböző intenzitással támadtak felkelő központokat az országban.

A Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) Homszból, Damaszkuszból és Hamából jelentettek kisebb-nagyobb harcokat. Az LCC összesen 16 halálos áldozatról tudott, egy másik szervezet, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) csak hármat erősített meg. Kedden még 52 halottról, köztük 28 civilről érkeztek hírek.

A kormányellenes tüntetések tavaly március 15-ei kirobbanása óta több mint tízezer ember halt meg Szíriában az ellenzék és a kormányerők összecsapásaiban, fegyveres harcaiban, az áldozatok többsége civil volt.