Nem bocsátják szabadlábra a tömeggyilkos Charles Mansont

Charles Manson, hírhedt sorozatgyilkos
Vágólapra másolva!
Tizenkettedik alkalommal is elutasították Charles Manson szabadlábra helyezési kérelmét Kaliforniában. A hírhedt gyilkosnak feltehetően ez volt az utolsó lehetősége ezt kérni.
Vágólapra másolva!

Elutasították Charles Manson szabadulási kérelmét Kaliforniában. Ez már a 12. alkalom, hogy az egykori tömeggyilkos szektavezér kérelmezte szabadlábra helyezését, de ezt eddig minden alkalommal elutasították a hatóságok, mivel úgy látták, hogy a 77 éves Manson egyáltalán nem igyekszik megjavulni - jelentette a BBC brit közszolgálati csatorna internetes híroldala.

Legutóbb 2007-ben kérvényezte ezt, de 1997 óta egyetlen alkalommal sem jelent meg az ügyben illetékes bizottság előtt. A börtönben többször lebukott illegális mobiltelefonnal, találtak nála fegyvert, és egy alkalommal megfenyegetett egy börtönőrt is.

Mansont 1969-ben ítélték halálra hét ember meggyilkolása miatt. A férfi és szektája rasszok közötti háborút akart kirobbantani. A halálbüntetést 1972-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták.