Magyar nevű tanár váltotta bin Ladent az FBI-lista élén

FBI top 10, Eric Justin Toth, FBI körözési felhívás, pedofília
Vágólapra másolva!
Egy Eric J. Toth nevű tanár került az FBI legkeresettebb bűnözőit felsoroló lista élére. A 30 éves férfit pedofil felvételek készítésével gyanúsítják, de 2008 óta szökésben van. A nyomravezetőnek százezer dollárt ígér az FBI.
Vágólapra másolva!

Egy pedofil pornó készítésével gyanúsított amerikai tanár került a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz leginkább keresett bűnözője listájának élére. A listát korábban a terrorista vezér Oszama bin Laden vezette, ám őt tavaly május elején amerikai kommandósok megölték.

Bin Laden helyét Eric Justin Toth, egy Washington közelében fekvő magániskola volt tanárja foglalta el kedden. Még 2008-ban adtak ki ellene letartóztatási parancsot, miután gyerekpornó-felvételeket találtak az egyik iskolai kamerán, amely az ő használatában volt. Toth azonban akkor megszökött, és azóta bujkál.

Forrás: FBI
Kattintson a képre a körözési plakátért!

Az FBI szerint Virginia, Illinois, Indiana, Wisconsin, Minnesota és Arizona államban bukkanhat fel. Gyakran használja a David Bussone álnevet, és különös ismertetőjegye az egyik szeme alatt látható anyajegy, illetve magas, nyurga termete. A 30 éves tanárt a Cornell és a Purdue Egyetemen szerezte pedagógiai ismereteit, és az FBI szerint "olyan végzettsége van, amely lehetővé teszi, hogy olyan területen kerüljön alkalmazásba, ahol gyerekekkel kerülhet kapcsolatba."

Az a fajta ember, akiről - úgy reméljük - a listára kerülése után hamar érkeznek bejelentések - idézte a New York Times Kevin L. Perkinst, az FBI bűnügyi igazgatóját. A nyomravezetőnek 100 ezer dolláros jutalmat ajánlottak fel.

A lista 2009 óta nem frissült. Az FBI szerint bin Laden utódjának megtalálása a lista élén hosszú folyamat eredménye, amelynek során javaslatokat kértek az FBI-ügynököktől az ország minden szegletéből.