Folytatja a rakéta összeszerelését Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Folytatja a várhatóan a hét második felében kilövésre kerülő rakétája összeszerelését Észak-Korea. Helyi források továbbra is tagadják, hogy Észak-Korea valójában egy veszélyes fegyverkísérletet próbálna meg fedezni a műhold kilövésével. Kedden a műholdat szerelik be a szállító rakétába.
Vágólapra másolva!

Bár a környező országok, és az Egyesült Államok rosszallását is kiváltotta a terv, amely szerint Észak-Korea megfigyelő műholdat juttatna a világűrbe a hét második felében, kedden Észak-Koreában beszerelik a műholdat az azt a világűrbe juttató rakétába - írja a brit BBC. Észak-koreai források továbbra is "nonszensznek" nevezték kedden, hogy az általuk békésnek mondott műholdkísérlet valójában egy veszélyes fegyverkísérletet volna. A műholdat várhatóan április 12. és április 16. között lövik fel, a veszélytől tartva három ázsiai légitársaság is megváltoztatta a repülési útvonalait az adott időszakban.

A rakétakilövés valószínűleg az új észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un hatalmának megszilárdításáról szól. Az észak-koreai média a közelmúltban kezdte az új vezetőt a rakétaprogram irányítójaként méltatni, azt állítva, hogy már a 2009-es tesztet is ő felügyelte. A vezető számára hatalmas siker lenne, ha az irányításával Észak-Korea előbb juttatna műholdat az űrbe, mint a szomszédos Dél-Korea.

Kim Dzsong Unt várhatóan a kilövés előtti napokban, április 11-én fogja megválasztani az állampárt kongresszusa a párt főtitkárává, ami fontos lépés hatalma megszilárdításában, és ideális lenne az előléptetést egy sikeres űrprogrammal megkoronázni. Több külföldi elemző szerint is azért erőlteti Kim Dzsong Un a rakétakilövést, mert gazdasági nehézségekkel küzdő országában nem tud nagyon mással előrukkolni a hatalmasnak ígért áprilisi nemzeti ünnepségre. Nagyapja, az Észak-Koreában szinte istenként tisztelt, 1994-ben elhunyt Kim Ir Szen születésének 100. évfordulójára ugyanis hatalmas ünnepléssel és parádékkal készül az ország, ahol sokaknak az éhezés a mindennapok része.