Puccsistákkal tárgyalt a mali parlamenti elnök

Vágólapra másolva!
A hatalomátadásról tárgyalt hétfőn a puccsisták vezetőjével a leendő ideiglenes mali elnök. A katonai államcsínnyel megbuktatott előző vezető, Amadou Toumani Touré vasárnap mondott le hivataláról.
Vágólapra másolva!

Dioncounda Traoré mali parlamenti elnök, az afrikai ország leendő ideiglenes államfője hétfőn Amadou Sanogo századossal, a puccsisták vezetőjével tárgyalt a hatalomátadásról. A tárgyalást a puccsisták a Bamako melletti Katiban lévő főhadiszállásán tartották. Traorét a találkozóra elkísérte Djibrill Bassolé, Burkina Faso külügyminisztere, a nyugat-afrikai államok gazdasági közösségének (ECOWAS) közvetítője is.

A katonai államcsínnyel megbuktatott mali elnök, Amadou Toumani Touré vasárnap átadta lemondólevelét Bassolénak: ezzel megnyílt az út Traoré előtt, hogy ideiglenes elnökként az ország élére álljon a puccsisták és a közvetítők között pénteken kötött megállapodás alapján. A következő lépésben kijelölik a nemzeti egységkormány "teljhatalommal felruházott" miniszterelnökét. Az ECOWAS nevében közvetítő Burkina Faso kifejezte reményét, hogy az első minisztertanácsot még péntek előtt megtartják. Maliban az átmeneti időszakot elnök- és parlamenti választások zárják le, de ezek időpontja még nem ismert.

Eközben Azavad Nemzeti Felszabadítási Front (FLNA) néven új fegyveres szervezet jelentette be megalakulását Mali északkeleti részén, amely az elmúlt egy hétben tuareg lázadók és különböző fegyveres csoportok - köztük iszlamisták - ellenőrzése alá került. A nyugat-afrikai országban két hete államcsíny történt. Mali északi részét azóta szinte teljesen az ellenőrzésük alá vonták a nomád tuareg lázadók, az Azavad Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) és a vele szövetséges radikális iszlamisták.

Az afrikai országban kialakult helyzetről szóló cikkünket elolvashatja itt.