Lemondott Mali megbuktatott elnöke

Vágólapra másolva!
A mali parlament elnökének kezébe kerülhet az afrikai ország irányítása, miután Amadou Toumani Touré mali elnök vasárnap lemondott hivataláról. Mali északi részében élő, pénteken önálló államukat kikiáltó tuareg lázadók vasárnap az alkotmányos rend helyreállítása mellett kötelezzék el magukat.
Vágólapra másolva!

Átadta lemondólevelét vasárnap Amadou Toumani Touré mali elnök Burkina Faso külügyminiszterének, a nyugat-afrikai államok gazdasági közössége, az ECOWAS közvetítőjének.

Az elnök lemondása megnyitja az utat a Touré elleni március 22-i katonai puccs résztvevői előtt, hogy a pénteki megállapodás értelmében átadják a hatalmat a mali parlament elnökének.

"Éppen most kaptuk meg a lemondó levelet az elnöktől. Felvesszük most a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, megerősítik, hogy megüresedett az elnöki szék, és így megteszik a megfelelő intézkedéseket" - jelentette be Bamakóban Djibrill Bassolé, miután találkozott a száműzött elnökkel.

A Mali északi részét elfoglaló tuareg lázadók legjelentősebb szervezete pénteken kiáltotta ki az országrész, Azavad "függetlenségét".

Az egyoldalú nyilatkozatot élesen elítélte az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Malival szomszédos államok. A nyugat-afrikai államok gazdasági közössége (ECOWAS) azzal fenyegetőzött, hogy akár erőszakkal is helyreállítja Mali területi integritását. A regionális szervezet csütörtökön engedélyezte, hogy 2 ezer fős katonai kontingenst vezényeljenek Mali északi részébe.

A mali puccsisták - engedve az erőteljes külföldi nyomásnak - péntek éjjel elkötelezzék magukat, hogy helyreállítják az alkotmányos rendet Maliban.

Az afrikai országban kialakult helyzetről szóló cikkünket elolvashatja itt.