Újra razziáztak az iszlamistáknál a francia rendőrök

Vágólapra másolva!
Újabb razziákat tartott a francia rendőrség szerdán kora reggel az ország több városában muszlimoknál, és legalább tíz embert őrizetbe vett - írja a BBC. A francia kormány a toulouse-i merényletsorozat után határozott a feltételezett radikálisokkal szembeni keményebb fellépésről.
Vágólapra másolva!

Olyan iszlamistákat keresnek a hatóságok, akik jártak Afganisztánban vagy Pakisztánban, illetve oda készültek, hogy a lázadók oldalán részt vegyenek a hatóságok elleni gerillaháborúban. A rendőrök elsősorban az északi Roubaix-ban és a déli Marseille-ben tartottak razziákat, de a déli, illetve délnyugati Carpentras-ban, Valence-ban, Pauban és Lot-et-Garonne-ban is voltak akciók - közölte egy rendőrségi forrás, aki szerint a razzia folytatódik.

A múlt héten is több városban tartott razziát a rendőrség, és 19 radikális iszlamista gyanúsítottat vett őrizetbe. Egy héttel az után kezdték a rendőrök keresni a szélsőséges iszlamistákat, hogy lelőtték a terrorista Mohamed Merahot, aki három merényletben összesen hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban, illetve a szomszédos Montaubanban.

Nicolas Sarkozy francia államfő az Europe 1 rádiónak elmondta, hogy a rajtaütés nem egyszerűen a toulouse-i eseményekhez, hanem az iszlám radikalizmushoz kapcsolódik, és teljes mértékben összhangban áll a törvénnyel. Sarkozy hozzátette, az ilyen jellegű hatósági akciók a későbbiekben is folytatódni fognak annak érdekében, hogy kiutasítsanak olyan személyeket, akiknek "semmi keresnivalójuk" az ország területén.

Hétfőn egy Maliból származó radikális iszlám imámot és egy algériai iszlamistát utasítottak ki Franciaországból, és hasonló döntést készítettek elő három másik radikális iszlamista ügyében. A kiutasítást azzal indokolták a hatóságok, hogy az imámok antiszemita kijelentéseket tettek, nyugati értékek elutasítására buzdították a muszlimokat, és arcuk eltakarására biztatták az asszonyokat.