Merénylet a szomáliai nemzeti színház megnyitóján

Vágólapra másolva!
Több szomáliai közszereplő is életét vesztette a mogadishui nemzeti színház megnyitóján, ahol öngyilkos merénylő robbantott. A színházat közel húsz év után nyitották volna meg újra.
Vágólapra másolva!

Legalább heten meghaltak egy öngyilkos merénylő által végrehajott robbantásban Szomália fővárosában, Mogadishuban szerdán - közölte a brit BBC. A robbantás az ország nemzeti színházának újranyitó ünnepségén történt, a színházat a kilencvenes évek elején zárták be.

A szomáliai nemzeti televízió tájékoztatása szerint a halottak között van az ország egyik minisztere, valamint egy ismert sportoló is. A BBC helyszíni tudósítója úgy tudja, a robbanásban meghalt az ország labdarúgó-szövetségének elnöke, illetve a szomáliai olimpiai bizottság vezetője is, és megsérült a helyi televízió több munkatársa. A robbantást az eddigi információk szerint egy nő hajtotta végre.

Az Afrika Unió csapatai tavaly szabadították föl Mogadishut az al-Sabab milícia befolyása alól, a viszonylagos nyugalom hatására újra elkezdtek sporteseményeket rendezni, több étterem is nyitott, és ennek a folyamatnak a része lett volna a nemzeti színház megnyitása is.

Szerda délután az amerikai Cbsnews már tíz halottról és több tucat sebesültről, a hírportál szerint 2 szomáliai sportvezető is van az áldozatok között.