Kigyulladt egy moszkvai piaccsarnok

Vágólapra másolva!
Tizenöten meghaltak, amikor kedd reggelt tűz ütött ki egy moszkvai piaccsarnokban. Az áldozatok a piacon dolgozó bevándorlók.
Vágólapra másolva!

Tűz pusztított egy moszkvai piac raktárában. A tűzoltók a 15 holttestre akkor bukkantak rá, amikor a lángok elfojtása után elbontották az illegális szállásként szolgáló építményt. Az első feltételezések szerint a tüzet egy hibás elektromos fűtőberendezés vagy rövidzárlat okozhatta.

Az áldozatok többsége tádzsik állampolgárságú volt, míg a többiek más közép-ázsiai országokból érkeztek, hogy munkát találjanak az orosz fővárosban.

Szergej Gorbunov, az érintett délkelet-moszkvai kerület polgári védelmi parancsnokságának helyettes vezetője elmondta, hogy a munkások a raktárcsarnok hátuljában kialakított kétszintes, 50 négyzetméteres, szigetelt fémfalú barakkban, emeletes ágyakon aludtak, és a tűz keletkezésekor egyelőre ismeretlen okból nem tudtak kijönni azon az ajtón, amely az építőanyag-raktárként szolgáló csarnokba nyílt volna. A televíziós felvételek tanúsága szerint az ablakokat védő fémrácsok miatt azokon át sem lehetett kimenekülni. Gorbunov szerint a hely alkalmatlan volt arra, hogy emberek ott lakjanak.

Az Interfax orosz hírügynökség szerint ez volt a legtöbb emberéletet követelő tűzeset Moszkvában azóta, hogy 2006 decemberében, egy drogfüggőket kezelő kórházban keletkezett tűzben 46 páciens életét vesztette.

A média szerint a szerencsétlenség ismét rávilágított arra, hogy milyen veszélyes körülmények között tengődik az orosz fővárosban az illegálisan odaözönlő több millió tádzsik, üzbég és kirgiz bevándorló. Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője az eset után kijelentette, hogy a szövetségi bevándorlási hivatallal közösen razziákat fognak tartani az illegális moszkvai munkásszállások felderítésére.

Néhány órával korábban egy épülőfélben lévő toronyház gyulladt ki Moszkvában.