Jobb, ha a nevét soha senki nem mondja ki hangosan

Roman Janousek, cseh üzletember lobbista
Vágólapra másolva!
Előbb kiszivárgott beszélgetések rántották le a leplet a Voldemortnak becézett cseh lobbista korábban is sejtett politikai befolyásáról, utóbb maga is jelentősen rontott a helyzetén. A prágai keresztapaként is emlegetett Roman Janousek akár tíz év börtönt is kaphat egy, a múlt pénteken elkövetett szándékos ittas gázolás miatt.
Vágólapra másolva!

Marianske námesti - ez annak a kis térnek a neve, ahol a prágai városháza áll. A teret azonban az utóbbi időkben előszeretettel emlegetik az egyszerű prágaiak egy erre rímelő, de más jelentésű néven: Mafianske námesti (Maffia tér). Ezzel fejezve ki azt a gyanút, hogy a cseh fővárost valójában nem az általuk megválasztott tisztviselők, hanem egy gazdag üzletemberekből és korrupt hivatalnokokból álló szűk kör irányítja.

A gyanúra a múlt héten néhány, a város vezetői és az üzletemberek között 2007-ben zajlott, a cseh polgári titkosszolgálatok által lehallgatott telefonos párbeszéd kiszivárgása erősített rá. Az elmúlt hétvégén pedig történt egy olyan esemény, amely tovább gyengítette a bizalmat.

"Jó reggelt, polgármester!"
"Beszarok. Rohadt dühös vagyok. Ezek az újságírók az idegeimre mennek. De tényleg!"
"Nem csodálom."
"De tényleg dühös vagyok. Basszátok meg, csináljatok már valamit, fiúk! Most épp a Novától vizsgálódik néhány idióta..."
"Igen?"
"Valami Milán Sochor nevű fasz."
"Már odatelefonáltam!"
"El tudnék sülni a dühtől!"
"Világos. Lazíts. Lazíts."
"Nem tudok lazítani. A picsába! Ha nem csináltok már valamit. Bazdmeg."

Voldemort

A fent idézett, a Mladá Frontá Dnes cseh napilap által nyilvánosságra hozott beszélgetés átkozódó szereplője Pavel Bém korábbi prágai polgármester. A másik, nyugtató hang Roman Janouseké. Az üzletember Janousek a cseh politikai élet egyik hírhedt, ám rejtőzködő lobbistája.

Forrás: TV Prima

A férfit a cseh lapok szerint a prágai városházát irányító és a kormánykoalíció fő erejének számító Obeanská Demokratická Stranán (ODS - polgári demokratikus párt) belül a Harry Potter regények negatív hőse után csak Voldemortnak becézték, mint akinek a nevét jobb, ha soha nem mondják ki hangosan. Janousek tartotta is magát a befolyásos háttéremberek által követett, Magyarországon sem ismeretlen gyakorlathoz: kerülte a nyilvánosságot, senkinek nem adott interjút, ódzkodott a nyilvános eseményektől.

A múlt hét azonban többszörösen is rosszul sült el a számára. Nemcsak a lehallgatási ügyben kezdett pörögni a neve a sajtóban, de pénteken egy eldurvult közlekedési balesettel az egészre rá is tett egy lapáttal.

Veszélyes mértékű korrupció

A 2007-ben lehallgatott beszélgetésekről szerdán számolt be a Mladá Frontá Dnes. A telefonhívásokat a cseh titkosszolgálat rögzítette - több másik hasonlóval együtt -, a dokumentumok egyelőre nem tisztázott körülmények között egy ABL nevű, magántulajdonban lévő biztonsági cégtől kerültek ki, amelynek egy korábbi vezetőjén keresztül köze van a kormányzó koalíció fő erejéhez.

A titkos megfigyelést a cseh polgári titkosszolgálat (BIS - Bezpeenostní Informaení Služba - Biztonsági Információs Szolgálat) végezte, bírósági engedély birtokában. A Mladá Frontá Dnes szerint a titkosszolgálat azzal indokolta a több befolyásos lobbista, illetve politikus lehallgatására vonatkozó bírósági beadványt, hogy előbbiek befolyása olyan mértékben elharapózott, hogy az már a kormány működőképességét, a kialakuló korrupt klientúrarendszer pedig az állam gazdasági érdekeit és a parlamenti demokráciát is veszélyezteti.

A megfigyelteknek csak az egyike volt Janousek, akiről számos kellemetlen dolog derült ki. Például az, hogy a prágai önkormányzat az ő javaslatára és aktív közreműködésével adott el önkormányzati vagy önkormányzati cégek tulajdonában lévő nagy értékű ingatlanokat, jelentős befolyással volt a prágai városrészek övezeti besorolásának megállapítására, sőt személyzeti kérdésekbe is beleszólt.

A maori királynő és a cserkészfiú

Volt olyan beszélgetés, amelynek tanúsága szerint a prágai városháza gazdasági vezetője gyakorlatilag tőle kért engedélyt a fővárosi közlekedési vállalat egyik ingatlanjának eladásához. A különböző csúnya töltelékszavakkal, kódnevekkel, bizarr becenevekkel - "maori királynő", "kolibri", "kapitány", "Colombo", "cicus", "elkényeztetett fiú" - átszőtt beszélgetések bepillantást engednek a cseh vezetők politikai zsargonjába, és lerántják a leplet a cserkészfiúimázst ápolgató korábbi polgármesterről is - írja az Economist gazdasági magazin prágai tudósítója.

Forrás: AFP/Michal Cizek
Pavel Bém (jobbra) Mirek Topolánek korábbi cseh kormányfővel

A jelenleg parlamenti képviselő Pavel Bém a maga részéről tagadta, hogy Janouseknek ekkora befolyása lett volna. A megkeresésekre azt állította, hogy az üzletember "csak egy barát, akivel együtt teniszezek". A lehallgatásokat pedig "piszkos trükknek" és a magánélet durva megsértésének nevezte, egyúttal kétségbe vonta jogszerűségüket is. Közölte, nem mond le mandátumáról, hacsak el nem ítélik a bíróságon, ellenben felfüggesztette párttagságát, amíg tisztázza a nevét.

Janousek az ügyel kapcsolatos megkeresésekre nem reagált, ám később egy különös eset a közfigyelem középpontjába katapultálta. Az egész egy apró koccanással indult a cseh főváros egyik forgalmas utcáján. Janousek Porsche Cayenne terepjárójával lekoccolta egy előtte megálló Volvo bal hátsó sarkát. Nem állt meg azonban, hanem továbbhajtott, de pár méterrel később megfogta egy piros lámpa. A Volvót vezető - vietnami származású - nő itt megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson a férfi, ám a lobbista - amikor a lámpa zöldre váltott - elindult a kocsival, elütve az előtte álló nőt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Részegen szaladt volna el

Janousek nyomában egy másik kocsival, majd a rendőrökkel menekülni próbált. A drámai hajsza egy kisebb prágai parkban ért véget, ahol a befolyásos üzletember autóját elhagyva gyalog próbált kereket oldani, a beszámolók szerint meglehetősen furcsa mozdulatokkal (a menekülést egy térfigyelő kamera is rögzítette, a felvétel lejjebb látható). Végül a rendőrök elfogták, visszavitték a kocsijához. Az eddigre kiérkező tévéstábok kérdéseire akadozó nyelvvel válaszolgató Janousekkel a rendőrök utóbb megfújattak egy alkoholszondát, ami 2,2 ezrelékes alkoholszintet mutatott ki a szervezetében.

Az egész olyan volt, mint egy Tarantino-film - jellemezte a BBC szerint a jelenetet a Hospodárske Noviny üzleti lap egyik munkatársa. "Az a látvány, ahogy ez a fickó megpróbált elszaladni a rendőrök elől egy parkban, miután majdnem megölt valakit az autójával, elképesztően tragikomikus volt. Az igazi gengszterek nem így szokták végezni."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SuTVh3I0tENqsfnZ

Janousek befolyását jelzi, hogy a rendőrök meg sem bilincselték és őrizetbe sem vették, hanem kikérdezése után hagyták szabadon távozni. Petr Lessy cseh rendőrfőkapitány kedden lemondásra szólította fel a prágai rendőrfőkapitányt a Janousek ügyében elkövetett szabálytalanságok miatt. A rendőrök például engedték, hogy telefonáljon, és nem értesítették az ügyészséget az esetről. A főkapitány szerint a rendőrség azzal, hogy vonakodva indított eljárást a szándékos cserbenhagyásos gázolás ügyében, veszélyeztette az egész bűnügyi eljárást.

A lobbista ellen végül csak vasárnap indult hivatalosan is eljárás ittas állapotban elkövetett súlyos testi sértés miatt, amelyért, ha bűnösnek találják, akár 10 év börtönt is kaphat.