Újabb két NATO-katonát lőttek le Afganisztánban

Vágólapra másolva!
A merényletet a NATO szerint két afgán követte el, egyikük valószínűleg az afgán hadsereg katonája lehetett, a másik pedig egy civil ruhás személy volt. A Korán-égetések miatt múlt héten kirobbant konfliktusban eddig összesen hat NATO-alkalmazott vesztette életét.
Vágólapra másolva!

A NATO közölte, hogy két katonáját lelőtték Afganisztánban - írja internetes oldalán a BBC. A NATO azt közölte, hogy a merényletet két afgán követte el, egyikük valószínűleg az afgán hadsereg katonája lehetett, a másik pedig egy civil ruhás személy volt.

Korábban John Allen, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnoka azt mondta a BBC-nek, hogy a múlt héten a Korán-égetések miatt kirobbant erőszak csillapodott. A konfliktusban eddig összesen hat NATO-alkalmazott vesztette életét.

Barack Obama amerikai elnök is azt mondta szerda este, hogy szerinte nyugtatólag hatott az afganisztáni helyzetre az, hogy bocsánatot kért a Korán-égetésért. "Szerintem azért volt ez fontos, mert emberéleteket mentettünk meg vele, és mert el kellett hárítani a veszélyt, amely katonáinkra leselkedett" - jelentette ki Barack Obama az ABC televíziónak adott interjújában.

A múlt héten Afganisztánban a muzulmánok heves haragját váltotta ki, hogy a Kabul-közeli bagrami amerikai légi támaszponton dolgozó afgánok az ottani hulladékégetőnél elszenesedett Korán-példányokra bukkantak.

John Allen tábornok azonnal bocsánatot kért, azt állítva: véletlenül égették el a muzulmánok legszentebb könyvének néhány darabját. Később az amerikaiak azzal magyarázták az esetet, hogy az Afganisztánban elégetett Korán-példányokat és más vallási irodalmat azért távolították el a bagrami támaszponton lévő fogolytábor könyvtárából, mert azok szélsőséges bejegyzéseket tartalmaztak, illetve a foglyok üzenetváltásra használták fel őket.