Bocsánatot kért a szlovák kormány Malina Hedvig miatt

Vágólapra másolva!
A szlovák kormány elismerte, hogy sérülhettek Malina Hedvig emberi jogai, és úgy döntött, hogy sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását. Ez azt is jelenti, hogy a megvert lány ügye ezzel hivatalosan befejeződött; sem ő, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.
Vágólapra másolva!

Sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt a szlovák kormányhivatal - döntött a szlovák kormány szerdai ülésén.

"A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki" - hangzik a pozsonyi Új Szó című napilap értesülése szerint a bocsánatkérést tartalmazó mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott. A sajtónyilatkozat kiadásával az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást. Az egykori diáklány anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, és ennek a kormány bocsánatkérése megfelel.

Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában indított vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is gyanúsítottként szerepel. Robert Kalinák volt belügyminiszter ugyanis azt állította, az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította.

Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. "Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás" - jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság - idézte az ügyvédet a Bumm.sk hírportál. Malina Hedvig ügyvédje ebben az esetben annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul azért, mert a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.

A magyar diáklányt - aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett - 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán. Egy augusztusban napvilágra került WikiLeaks-dokumentum szerint tudott a Malina Hedvig elleni támadásról a szlovák belügyminisztérium. Robert Kalinák volt belügyminiszter hivatalosan mindig azt állította, hogy az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Az erről szóló korábbi cikkeinket itt találja.