Egyelőre megúszta Sarkozy a vádemelést

Vágólapra másolva!
A volt francia államfőt tizenkét órán át hallgatták ki egy 2007-es illegális kampányfinanszírozási ügyben. Sarkozy törvényt sérthetett, de nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy meggyanúsítsák.
Vágólapra másolva!

Tizenkét órás kihallgatása után nem emelt vádat Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja - közölte Thierry Herzog, az exelnök ügyvédje.

A bíró, akit Franciaország leggazdagabb asszonya, a L'Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnője, Liliane Bettencourt pénzügyeinek vizsgálatával bíztak meg, a volt köztársasági elnököt úgynevezett "jogi képviselővel rendelkező tanú" státuszba helyezte. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státus között.

Hírmagyarázók szerint ez azt jelenti, hogy vannak arra utaló jelek, hogy Sarkozy törvényt sértett, de nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy meggyanúsítsák. Az ügyben folytatódik a nyomozás, de a jelen helyzet szerint Sarkozynek nem kell bíróság elé állnia. Sem a volt elnök, sem jogi képviselője nem kívánta kommentálni az ügyészség döntését.

Liliane Bettencourt vagyonkezelő cégének könyvelője két évvel ezelőtt beismerte, hogy 2007 elején neki kellett kivennie a bankból azt a 150 ezer eurót, amelyet a vagyonkezelő vezetője aztán átadott Eric Woerthnek, a Népi Mozgalom Uniója jobbközép párt és Sarkozy elnökválasztási kampánya egykori pénztárnokának, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszternek. A politikus ellen már februárban vádat emelt a bordeaux-i ügyészség "illegális párt-, illetve kampányfinanszírozás" címén, amiért feltehetően az elnök 2007-es választási kampányához szabálytalan módon fogadott el támogatást.

A kilencvenes évek óta a pártfinanszírozást szigorúan szabályozzák Franciaországban: magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, a választások előtt pedig egy jelöltnek 4600 eurót adományozhat.

Az ügyben az a gyanú is felmerült, hogy a legjelentősebb franciaországi adózó több francia politikus választási kampányát is szabálytalan módon támogatta pénzügyileg. A könyvelő állítása szerint a Bettencourt-házban évtizedek óta megszokott volt, hogy politikusok a vacsoravendégségekről készpénzzel teli borítékkal távoztak. Az ügyészség ezért azt is vizsgálja, hogy Sarkozy kaphatott-e ilyen borítékot.

Sarkozy még államfőként többször tagadta, hogy törvénytelen pénzt kapott volna az öt évvel ezelőtti kampány során. Azt viszont nem tagadta, hogy az adott időszakban járt a milliárdosnál, és az ügy több szereplőjével is kapcsolatban állt. Utóbb az is kiderült, hogy elnökként az ügy kivizsgálásával 2010 novemberéig megbízott nanterre-i főügyésszel nyolc alkalommal titokban találkozott.