Hét bankrablót lőttek le Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
Akció közben ütött a rablókon a johannesburgi kommandó, többen kórházba kerültek, és senki sem tudott elmenekülni.
Vágólapra másolva!

Heten meghaltak, kilencen megsebesültek, és rendőri felügyelet alatt kórházban vannak, miután a dél-afrikai rendőrség egy pénztár kifosztása közben rajtaütött a rablókon - mondta a Hawks (Sólymok) nevű kommandó szóvivője, Paul Ramaloko. A rendőrség lefoglalt tizenegy járművet és négy lőfegyvert - tette hozzá.

A szóvivő elmondása szerint a halottak között van a banda vezére is, és egy támadó sem tudott elmenekülni. A pénztár a Protea Coin nevű, egyebek közt pénzszállítással foglalkozó biztonsági cégé.

A bűnözés akut probléma a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol - a háborús övezeteken kívül - a világon a legmagasabb a gyilkosságok aránya. A felnőtt lakosság mintegy 40 százaléka van munka nélkül, s ez az arány várhatóan jelentősen növekedni fog a következő években, ami táplálja a bűnözést, és növeli a gazdasági egyenlőtlenségeket.