Ne legyetek hülyék! Tűnjetek onnan! - Így készül Amerika az érkező szuperviharra

Sandy hurrikán, Egyesült Államok, New York, Manhattan viharfelhőkkel
Vágólapra másolva!
Leállt a tömegközlekedés, bezárták a New York-i szabadságszobrot és a tőzsdét, és több százezer embert evakuáltak az Egyesült Államok keleti partját hétfő este elérő hurrikán miatt. Amerikai politikusok arról beszélnek, hogy még sosem fenyegette városaikat ekkora katasztrófa, az [origo]-nak nyilatkozó helyiek szerint már a tenger is elkezdett kiönteni. Van, aki mégis legyint a fenyegetésre, és almás pitével vagy sörrel próbálja elütni az időt az Amerikát megbénító szupervihar alatt.
Vágólapra másolva!

A viharról szóló legfrissebb híreket élő tudósításunkban, itt követheti percről percre.

"Sajnos ezt már nem ússzuk meg szárazon" - írta hétfő hajnalban az [origo]-nak egy New Yorkban tartózkodó olvasónk, Marianna Harrison, aki a város nyolcmillió lakójával együtt feszülten készül az USA keleti partjára lecsapó Sandy hurrikánra. Az amerikai nagyváros az ország keleti partjának több metropolisához hasonlóan hétfőre virradóra teljes készültségbe dermedt, mivel a közelgő vihar hatalmas pusztítással fenyeget. A városban több százezer embert telepítettek ki, leállították a tömegközlekedést, bezárták az iskolákat, és még a New York-i tőzsdét is.

Az USA legsűrűbben lakott területei felé tartó vihar központja az amerikai szakértők szerint hétfőn este (magyar idő szerint kedden hajnalban) érhet partot. A Nemzeti Hurrikánközpont (NHC) szerint az Atlanti-óceán felől érkező Sandy hurrikán széllökései már hajnalban elérték a 140 kilométer per órás sebességet, de a szél a partot elérve tovább erősödhet. A vihar ráadásul az előrejelzések szerint veszélyes áradással fenyegeti a part menti településeket, a felkorbácsolt tenger el fogja önteni a kikötővárosok alacsonyan fekvő részeit.

A Sandy hurrikán miatt rendkívüli állapotot hirdettek Maryland, New York, Pennsylvania, Virginia és Észak-Karolina állam egy részén, valamint a fővárosban, Washington DC-ben is. Az áradás többek között New York kikötői részét és Long Islandet is fenyegeti, ahol a város polgármestere teljes kitelepítést rendelt el. A keleti parton az amerikai és brit televíziók híradásai szerint több tízmillió embert fenyeget a vihar.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Lezárt metróállomás New Yorkban (a képre kattintva galéria nyílik)

Kitelepítés és áradó folyók

"Azt látjuk a hírekben, hogy a vízszint gyorsan emelkedik, Long Islanden már vannak helyek, ahol félméteres víz áll" - írta hétfőn reggel az [origo]-nak egy másik New Yorkban élő olvasó. A Manhattan déli csücskében, a kiürített Battery Parknál lakó Attila szerint a hatóságok hétfő este 7-ig adtak időt a terület elhagyására: a metropolis alacsonyan fekvő részeiről összesen 375 ezer embert telepítettek ki. Attila Manhattan középső részén, egy szállodában húzta meg magát, de azt írta, hogy rajta kívül reggelig nem sokan vették komolyan a felszólítást.

Vasárnap este, a kitelepítés előtt nem sokkal még volt, aki kiment kocogni a Hudson folyó partjára, a lakók egyáltalán nem pánikoltak - írta. Persze ez nem meglepő, az [origo]-nak több New York-i magyar is azt írta, hogy éjjel még csak borult idő és néhány erősebb széllökés jelezte előre a közeledő vihart. Hétfőn reggel azonban Attila szerint az eső is eleredt, a Hudson folyó pedig látványosan duzzadni kezdett. "Manhattanben még nem áll olyan magasan a víz, de már kijött a medréből, és a park szélét mossa, a hurrikán pedig még órákra van" - írta. A férfi szerint ezért egyre több otthon maradó gondolja meg magát, és menekül az otthonából.

A kitelepített környéken teljesen áramtalanítják az utcákat: korábban a helyiek kétnapos áramszünetre készültek, de olvasónk már hallott olyan szóbeszédet is, amely szerint akár 7-10 napig is áram nélkül maradhatnak a part menti városrészek. A városban vegyes a hangulat: nagyon sok iroda zárva maradt, a belváros üres, csak néhány irodában látni dolgozó embereket - írta a férfi.

Forrás: AFP/Getty Images/Bruce Bennett
A távolsági vonatok is leálltak (a képre kattintva galéria nyílik)

"Ne legyetek hülyék!"

A Sandy hurrikán az elmúlt napokban már hatalmas pusztítást végzett a karibi szigeteken. A nemzetközi hírügynökségek képein összedőlt kubai házak, elárasztott haiti utcák és vízben álló dominikai városrészek láthatók, a különböző értesülések szerint a térségben több mint 60 életet követelt már a vihar.

A halálos hurrikánt ezért az amerikai politikusok is komolyan vették: vasárnap Barack Obama amerikai elnök arra figyelmeztette a lakosságot, hogy vegyék komolyan a fenyegetést, majd ő és politikai vetélytársa, Mitt Romney is lemondott több kampányrendezvényt a vihar idejére (a hurrikán választási kampányra gyakorolt hatásáról itt olvashat bővebben).

A part menti államok vezetői mindenfelé felhívásokat tettek közzé, New Jersey kormányzója például kifejezetten nyersen szólította fel az embereket a menekülésre: "Ne legyetek hülyék! Tűnjetek onnan!" - mondta. Connecticut államban a kormányzó, Dannel Malloy közölte: "Soha nem láttunk még ehhez foghatót. Nem tudom, hogy mondhatom egyértelműbben: ez a legnagyobb veszély, amely emberemlékezet óta életeket fenyegetett ebben az államban."

Forrás: AFP/Getty Images/Allison Joyce
Homokzsákkal készülnek a viharra Queensben (a képre kattintva galéria nyílik)

Kivezényelték a hadsereget

A CNN beszámolója szerint a vihar miatt Washingtont is elhagyták a kormányzati dolgozók, és több száz katonát hívtak be a városba. Az [origo] tudósítója Washingtonból azt jelentette, hogy hétfőn reggel már zuhogott az eső, a metró bezárt, a buszok nem járnak, az iskolák nem nyitottak ki, és a legtöbb munkahelyen is arra kérték a dolgozókat, hogy maradjanak otthon.

Az [origo] tudósítójának lakóhelyén, a Washington külvárosának számító Silver Springben a szokásos hétköznapokhoz képest jóval kisebb volt a forgalom az utakon, de azért így is sok autót lehetett látni, a járdákon pedig időnként feltűnt egy-egy esernyővel küszködő gyalogos. Az egyik legnagyobb szupermarketben már szombat estére kiürült az ásványvizes polc, vasárnapra pedig eltűnt a konzerv élelmiszerek többsége is. Amikor tudósítónk megkérdezte vasárnap este a pénztárost, hogy kinyitnak-e másnap is, azt mondta, persze, "bármi is történik, mi nyitva leszünk".

Hasonló a helyzet New Yorkban is, ahol szintén a Nemzeti Gárda katonáit küldték ki járőrözni: itt a BBC szerint Manhattanben 200, Long Islanden 300 katonát vezényelnek az utcára. A városban előrejelzések szerint estére akár 3,5 métert is emelkedhet a víz, ahogy a hatalmas vihar felduzzasztja majd az óceánt a part menti részeken (a vihar lehetséges következményeiről itt olvashat bővebben).

Forrás: AFP/Timothy A. Clary
Betárazzák az ásványvizet (a képre kattintva galéria nyílik)

Ezért rendelték el a kitelepítést, az embereket pedig iskolákban berendezett menedékközpontokba vezénylik. A városban 76 iskolában alakítottak ki átmeneti szállásokat, Michael Bloomberg polgármester pedig figyelmeztette a lakókat: aki nem hagyja el a veszélyes zónát, az nemcsak magát sodorja veszélybe, hanem azokat a katasztrófavédőket is, akiknek majd ki kell menekíteniük a hátramaradtakat.

Bezárt a szabadságszobor, leállt a metró

New Yorkban a rendkívüli veszély miatt hétfőn nem nyitott ki a tőzsde: a Wall Street Journal szerint 2001. szeptember 11-e óta ez volt az első teljes, előre nem tervezett leállás a piacon. A hatóságok közben arra figyelmeztettek, hogy az áramkimaradások miatt a bankautomatákból sem lehet majd pénzt kivenni. A New York-i szabadságszobor, amely egyéves tatarozás után vasárnap nyitotta meg újra a kapuit, szintén bezárt.

A vihar miatt a New Yorki- tömegközlekedés teljesen leállt. Egy olvasónk, Varga Lóránt vasárnap helyi idő szerint este fél 12-kor már csak taxival tudott hazajutni, mert a metróvonalakat egész Manhattanben lezárták, és piros szalagokat feszítettek ki az aluljárók lejáratánál. Az utolsó metrók este 7-kor indultak, nem járnak a buszok sem, és a távolsági vonatokat is felfüggesztették éjféltől.

A városi tömegközlekedési vállalat a honlapján közölte, hogy a veszélyes széllökések miatt elkezdte biztosítani járműveit és alagútjait. A metróalagutak szellőzőnyílásait és az árvíz által veszélyeztetett szakaszokat több helyen lezárták, kitisztították a vízelvezetőket, a buszokat és metrókat pedig az alacsonyan fekvő területekről biztonságos hangárokba szállították. A vállalat azt is közölte, hogy a tömegközlekedés határozatlan ideig szünetel, egyelőre pedig még terv sincs arra, hogy mikor indítják újra a szolgáltatást.

Forrás: AFP/Getty Images/Allison Joyce
Bedeszkázott ablakok mögött keresnek menedéket (a képre kattintva galéria nyílik)

A keleti parton megbénult a légi közlekedés is, a BBC szerint a legtöbb légitársaság törölte transzatlanti járatait. Nem érkeznek gépek Európába és Európából New York, Baltimore, Newark, Washington, Boston, valamint Philadelphia repülőtereire sem, a keleti parton összesen mintegy 6800 járatot töröltek.

Almás pite, sör és unalom

A CNN beszámolója szerint a Hudson folyó nyugati partján található New Jerseyben már vasárnap tömegesen hagyták el otthonaikat az emberek, hogy a számukra kialakított menhelyekre húzódjanak. Az egyik menekült, Michelle Franchaise az amerikai hírtelevíziónak azt mondta, hogy nagyon megijedt, amikor meglátta a térképen a hatalmas hurrikánt, de a menhelyen biztonságban érzi magát. A CNN szerint sok menekülő a háziállatait is magával hozta, így a menhely kutyákkal, macskákkal is megtelt. Egy New Jerseyben lakó olvasónk, Mónika szerint "egy teremtett lélek sincs az utcákon", autók sem közlekednek, a rendőrök lezártak szinte minden utat, se ki-, se bejutni nem lehet városba.

Brooklynban az emberek falapokkal deszkázták be az ablakaikat. Egy hamburgerező tulajdonosa a bedeszkázott ablakára annyit írt: "Légy kedves hozzánk, Sandy!" - jelentette a CNN. Egy Rhode Islanden megszólaltatott férfi pedig azt mondta, hogy még a halloweendekorációkat is gondosan leszedte, hogy ne vigye el a szél, de nagyon fél attól, hogy a vihar így is nagy pusztítást fog okozni.

Forrás: AFP/Getty Images/Allison Joyce
Tetőerősítéssel is készülnek a viharra (a képre kattintva galéria nyílik)

A New York-iak azonban az internetes fórumok és közösségi oldalak tanúsága szerint igyekeznek könnyedén, humorosan felfogni a közelgő vihart. A Facebookon egy fiatal New York-i színész, Brett arról írt, hogy mivel úgyis egész napra a lakásában fog ragadni, finom almáspitét sütött. Egy pincérnő, Raina szerint pedig felesleges sajnálkozni néhány bezárt üzlet miatt, hiszen a New York-iak így is olyan szolgáltatásokhoz férnek hozzá, amik a világ másik felén soha nem elérhetők, nem csak hurrikánok idején. "Szóval menjen mindenki el a boltba, vegyetek pár konzervbabot meg sört, és kussoljatok" - írta a lány.

A Twitteren sokan jelezték, hogy az USA belső területein és nyugati partján a keleti partiak épségéért imádkoznak. Egy twitterező, Judah Friedlander azt írta, hogy az áramszünetet úgy fogja fel majd, mint ha egy ideig "amissá válna", és nem használná a modern világ vívmányait. Egy szülő arról számolt be, hogy gyerekei nem a hurrikántól félnek, hanem hogy az áramszünet miatt elvesznek a számítógépes játékaikban szerzett pontjaik. Volt, akit pedig még ennyire sem mozgatott meg a vihar: egy twitterező hétfőn reggel azt írta, hogy az iskolabezárások miatt otthon maradt gyerekei reggel már egy óra után azért kezdtek panaszkodni, mert nagyon unatkoznak.