Tíz ember halt meg agyevő amőba miatt Karacsiban

Vágólapra másolva!
Május óta tíz ember hunyt el a pakisztáni Karacsiban agyevő amőba okozta fertőzésben. Az esetek 98 százalékában halálos kórokozó szennyezett langyos vízben él, az agyba az orrnyálkahártyán át jut, agysejteket fal fel. Pakisztánban figyelemfelkeltő kampányt indítanának miatta.
Vágólapra másolva!

Legalább tíz ember halt meg a pakisztáni Karacsiban május óta agyevő amőba okozta fertőzésben - jelentette a Guardian brit lap az egészségügyi világszervezet (WHO) beszámolója alapján. A Naegleria fowleri latin néven ismert kórokozó, amelynek a halálozási aránya eléri a 98 százalékot, általában szennyezett vízzel kerül az áldozatok szervezetébe, az ember orrán keresztül. Emberről emberre nem terjed.

A helyi egészségügyi hatóságoknak tíz esetről van tudomásuk, nem kizárt azonban, hogy ennél magasabb az áldozatok száma, csak nem tudni róluk, mivel a helyiek nem ismerik az amőba okozta betegséget, és a pakisztáni kórházak rendkívül zsúfoltak.

Az amőba az orrnyálkahártyán keresztül jut az emberi szervezetbe, majd innen az idegpályák mentén az agyi szövetekbe. Itt egyesével falja fel az agysejteket, majd agyhártya- és agyvelőgyulladást okoz. Az általa okozott tünetek eleinte enyhék: fejfájás, nyakmerevség, láz, gyomorfájás. A halál általában a fertőzést követő 5-7. napon történik.

Forrás: Wikipedia

A helyi hatóságok figyelemfelkeltő kampányt akarnak indítani, hogy megelőzzék a halálos fertőzést, már több kórházat is figyelmeztettek. "Nem szabadna az orrlyukakig érő vízbe menni, és meg kell bizonyosodni arról is, hogy elég tiszta-e a víz. Aki észleli magán a tüneteket, azonnal forduljon orvoshoz" - közölte dr. Músza Khan, a WHO egyik pakisztáni vezetője.

Az áldozatok általában vízben úszva kapják el a betegséget, de Khan szerint a mostani elhunytakról nem tudni, hogy úsztak-e, ezért az egészségügyi hatóságok a város különböző részeiről vett vízmintákat elemzik.

A betegség először 2006-ban jelent meg Karacsiban, azóta a mostaniak az első súlyos esetek. Az utolsó áldozat az elmúlt hetekben hunyt el.