Milliárdos segélyt utaltak véletlenül egy egyetemistának

Vágólapra másolva!
Hatszázkilencvenmillió dolláros, vagyis mintegy 150 milliárd forintnak megfelelő tanulmányi segélyt kapott egy egyetemista tévedésből az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Allen Smith havonta általában 650 dolláros csekket kap állami támogatásként az amerikai hadseregtől, mivel a légierőnél dolgozó édesapja szolgálat közben meghalt.

Legutóbb azonban hat nullával nagyobb összeget talált a számláján. Amikor meglátta az óriási összeget, egy pillanatig sem habozott, hanem felkereste a segélyt utaló szervezetet, és visszaadta a csekket, amelyet az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma küldött neki - adta hírül az ABC News amerikai hírcsatorna portálja.

A téves folyósítást feltehetően nyomtatási hiba okozta, de lehet, hogy valaki feltörte az utalást végző rendszert - ennek vizsgálata jelenleg folyamatban van. Smith maga nem kívánt nyilatkozni az eset kapcsán, édesanyja azonban elmondta, hogy annak ellenére büszke fia cselekedetére, hogy szükségük lenne a pénzre, mert meg kellene javítaniuk az autójuk kuplungját.