Csúszott az út, 47 autó egymásba ment Floridában

Vágólapra másolva!
A hatóságok szerint hét különböző balesetben összesen 47 autó ütközött, ötvenketten sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Negyvenhét autó ütközött össze egy floridai autópályán, a tömegbalesetben ötveketten megsérültek - írja internetes oldalán a Telegraph című brit napilap. A floridai hatóságok szerint az útra zúduló heves eső okozhatta a súlyos karambolt.

A Sarasota megyei seriff irodája azt közölte, hogy legalább hét különböző ütközés is történt a floridai autópálya déli szakaszán.

Az ötvenkét sérültet a környékbeli kórházakba szállították, közülük három embert mentőhelikopter vitt el a helyszínről. Halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.