Erdogan: Törökország nem akar háborút kirobbantani

Vágólapra másolva!
Törökország nem akar háborút kirobbantani Szíriával, de képes megvédeni területét és polgárait, és jobb, ha nem teszik próbára elszántságát - jelentette ki csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. A szíriai hadsereg török területek elleni támadó akciójára válaszul a török parlament előzőleg felhatalmazta a kormányt, hogy szükség esetén az ország határain kívül is vesse be az állam fegyveres erejét.
Vágólapra másolva!

A parlament felhatalmazása a hadsereg külföldi bevetésére az elrettentést szolgálja - mondta egy ankarai sajtótájékoztatón Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, a parlament azon korábbi döntését kommentálva, amely felhatalmazta a kormányt, hogy szükség esetén az ország határain kívül is vesse be az állam fegyveres erejét.

Az ügy előzménye, hogy Szíria szerdán öt embert megold egy török faluba csapódott szír aknagránát. A török tüzérség ezután szerda délutántól csütörtök kora reggelig lőtt szíriai célpontokat megtorlásként, atörök parlament képviselői pedig hitelt érdemlőnek fogadták el a kormány érvelését, hogy a szíriai hadsereg török területek elleni támadó akciója komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelent és döntöttek az említett felhatalmazásról.

A határozat ugyanakkor nem volt egyhangú: 320-an megszavazták, 129-en elutasították.

"Békét és biztonságot akarunk a térségben. Ez a szándékunk. Nem akarunk háborút kirobbantani Szíriával" - hangsúlyozta Erdogan.

Szíria csüötrtökön bocsánatot kért Törökországtól az öt ember halálát okozó tüzérségi támadás miatt, ígéretet téve arra, hogy hasonló incidensek nem fordulnak elő többé.

Az amerikai külügyminisztérium közben megfelelőnek és arányosnak minősítette a Szíriára mért török válaszcsapást.

"A mi értelmezésünk az, hogy a törökök csak válaszoltak" - mondta Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő, aki méltatta a török kormány parlamenti felhatalmazását arra, hogy válaszoljon, ha az ország szuverenitását megsértenék a jövőben.

"A Törökország által adott válasz a mi szemszögünkből nézve megfelelő volt, és egyben azt célozta, hogy megerősítse az elrettentő hatást, hogy ilyen esetek a jövőben ne forduljanak elő. A válasz arányos is volt" - fogalmazott Nuland.