Vágólapra másolva!
Kezet fogott néhány túlélővel Francesco Scettino, aki hétfőn vett részt először a büntetőperén.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért és kezet fogott a Costa Concordia balesetének túlélőivel a hajó kapitány, Francesco Schettino, aki hétfőn jelent meg először a büntetőtárgyaláson - közölte a Reuters. Schettino végig nyugodtan viselkedett, többször egyeztetett jogi képviselőivel, és bár beismerte, hogy követett el hibákat, a balesetért a hajótársaságot okolja.

A luxushajó januári balesetében 32-en vesztették életüket, a túlélők közül többen is ott voltak a tárgyaláson. Egy olasz túlélő szerint Schettino zavarban volt, amikor váltottak egymással pár szót. "Csak annyit mondott, amikor mondtam neki, hogy bízom abban, az igazság hamarosan kiderül, hogy igen, reméli, hogy kiderül hamarosan" - mondta. Két német túlélő szerint kezet fogott velük, és bocsánatot kért tőlük az olasz kapitány.