Bíróság elé állt a bukott kínai nagyúr főrendőre

Vágólapra másolva!
Kiterítik az utóbbi évek legnagyobb kínai botrányának kártyáit, miután megkezdődött a februárban dezertált kínai rendőrfőnök, Vang Li-csün pere. A férfi a kínai nagypolitika bukott csillagának, Po Hszi-lajnak a bizalmasa volt, kettejük Európáig nyúló sötét ügyeit tavasz óta kapirgálja a világ.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a bírósági tárgyalása annak a kínai rendőrfőnöknek, aki az utóbbi idők legnagyobb kínai politikai botrányának kulcsfigurája - írja a BBC. Vang Li-csün (Wang Lijun), Csungking város egykori főrendőre árulás, hatalommal való visszaélés és kenőpénz elfogadásának vádjával állt bíróság elé hétfőn.

Vang egy kínai politikai sztárnak, Po Hszi-Lajnak (Bo Xilai) volt a bizalmasa, aki balos kommunista propagandájával szeretett volna bekerülni Kína legfelső döntéshozó testületébe (a politikusról itt olvashat bővebben). Fél évvel az egy évtizedben egyszer tartott tisztújítás előtt azonban mindketten egy szövevényes botrány középpontjába kerültek: előbb Vang próbált menedéket keresni egy amerikai konzulátuson, majd Po feleségét tartóztatták le és ítélték halálra emberölésért. Ezzel elemzők szerint sikerült kiütni a hatalomból a jelenlegi reformista kínai vezetés legfőbb alternatívájaként ismert Po Hszi-Lajt.

A rendőrfőnök, Vang hollétéről februári kalandja óta nem lehetett tudni. A korábban maffiaellenes hőstetteiről ismert férfi akkor azzal robbant be a köztudatba, hogy váratlanul elmenekült városából, Csungkingból, és a szomszédos Szecsuan tartomány fővárosában, Csengtuban menedéket kért az amerikaiaktól. Akkor állítólag kínai államtitkokat is kiadott az USA diplomatáinak, de nem kapott menedéket, és mivel a konzulátust gépfegyveres kínai rendőrosztagok vették körül, végül a pekingi hatóságok kezébe került (Vang meneküléséről és a rendőr múltjáról itt talál részleteket).

A volt rendőrfőnök ügyvédje a Daily Telegraphnak azt mondta, hogy a bírósági tárgyalás eredetileg csak kedden kezdődött volna, de előrehozták; a hétfői tárgyalás zárt, titkos volt, mert abban államtitkok hangoztak el. A tárgyalás két részből fog állni, az egyik fele nyilvános, a másik fele titkos lesz - mondta az ügyvéd. A Daily Telegraph korábban azt írta, hogy a rendőrfőnök akár halálbüntetést is kaphat, ha az árulás vádját a bíróság helytállónak találja.

Hétfőn a kétrendbeli árulás vádjáról tárgyaltak, ezért nem volt jelen a sajtó. Az ügyet azonban később is érdemes lesz követni, mert nyilvánosságra kerülhetnek a rendkívüli politikai botrány eddig rejtve maradt részletei is.

Az a BBC szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy hány napig fog tartani Vang pere, kínai sajtójelentések szerint azonban egyértelmű bizonyítékok vannak ellene. A férfit azzal vádolják, hogy tudott mentora, Po Hszi-laj feleségének gyilkossági ügyéről, de tudatosan eltussolta azt, és a törvényeket személyes érdekei szerint csűrte-csavarta, visszaélt rendőrfőnöki hatalmával. Bár a korábbi jelentések szerint a főrendőrnek épp azért kellett menekülnie Csungkingból, mert végül nyomozást indított főnökének felesége ellen, most pont ennek elmulasztásával vádolják.

A BBC által idézett elemzők szerint valószínűleg Vang is felfüggesztett halálbüntetést kaphat, akár csak Po Hszi-laj felesége, akit egy angol üzletember, Neil Heywood meggyilkolásában találtak bűnösnek (a gyilkosságról itt olvashat bővebben). Az asszony tárgyalása mindössze egyetlen napig tartott, mivel beismerte tettét.