Vasárnap is dúl a harc Aleppóban

Vágólapra másolva!
Vasárnap is folytatódnak a heves harcok Aleppóban, Szíria második legnagyobb városában, amelyet támadás alá vettek a kormányerők. A légierő helikopterekről lőtte a várost.
Vágólapra másolva!

Folytatódnak a heves harcok a lázadók és a kormányerők között Aleppóban, Szíria második legnagyobb városában. A légierő vasárnapi ellenzéki jelentések szerint helikopterekről lőtte a 2,5 millió lakosú várost, több negyedét tüzérségi tűz alá vették.

Az észak-szíriai nagyváros elleni ostromot kulcsfontosságú próbatételnek tartják a katonai erőit a két nagyváros, Damaszkusz és Aleppó ellenőrzésére összpontosító damaszkuszi vezetés számára.

Szombaton egész nap lőtték Aleppót a kormányerők, főként a Szalaheddin negyedet, ahol a legnagyobb számban vannak a felkelők. A negyedet a levegőből és nehézfegyverekkel egész nap támadta a katonaság.

A szíriai állami televízió továbbra is terroristaként hivatkozik a lázadókra, akik mivel nem tudták bevenni Damaszkuszt, ezért most az ország legnagyobb városával, Aleppóval próbálkoznak.

Pénteken a Vöröskereszt egységei felfüggesztették a munkájukat Aleppóban, miután az egy hete kezdődött harcok annyira felerősödtek, hogy nem volt lehetőség folytatni azt. A BBC szerint több száz autó hagyta el szombaton is Aleppót, amelyben családok hagyták hátra az otthonukat. A szíriai menekültekről itt olvashat részletesebben.