Tehetséges magyar zenészt toloncol ki Kanada

Vágólapra másolva!
Négy éve él Kanadában családjával a 18 éves Bácsi Tamás, de mivel menekültkérelmüket elutasították, pénteken az egész családot kitoloncolják az országból. A fiút kivételes tehetségű zongoristának tartják, maradása érdekében a zenei világ több képviselője is szót emelt: azt írták a kormánynak, hogy az ilyen tehetségekre szüksége van az országuknak.
Vágólapra másolva!

Visszatoloncolás vár egy rendkívül tehetséges fiatal magyar zongoraművészre Kanadában. A 18 éves Bácsi Tamás és családja pénteken tér vissza Magyarországra négy, Kanadában töltött év után.

2008-ban Bácsi Tamás édesapja, István és testvére, Betty látogatóba érkezett Kanadába. Az apa egy építkezésen kapott munkaajánlatot, és az új főnöke azt állította, hogy az egész családnak biztosítani tudja a legális tartózkodást az országban. Idővel azonban kiderült, hogy a férfi nem tudja valóra váltani ezt az ígéretét, de ekkor már Tamás és az édesanyja is megérkezett Torontóba - mesélték a családtagok a Star című kanadai lapnak. Állításuk szerint azt a tanácsot kapták, hogy folyamodjanak menekültstátuszért, és hivatkozzanak arra, hogy romák. Két év múltán azonban kiderült, hogy nem ez a megfelelő módja annak, hogy legális státuszhoz jussanak Kanadában - írja a lap.

Most az ügyvédeik és a zenei világ több képviselője is a mellett érvel, hogy az ország érdekében állna, hogy Bácsi Tamás és családja Kanadában maradjon. A kanadai hatóságoknak levelet írt annak a konzervatóriumnak a vezetője is, ahol Bacsi Tamás jelenleg tanul. A zenei szakember szerint Bácsi Tamás rendkívül tehetséges zenész, akiben nagy lehetőségek vannak.

Bácsi Tamás egyik tanára, Dianne Werner Simon pedig a kanadai bevándorlási minisztériumnak írt levelet, amelyben hangsúlyozta, hogy Kanada eddig is rengeteg hasznot húzott a tehetséges bevándorlókból, és szerinte Bácsi pont az a tehetség, akire az országnak szüksége van a nemzetközi színpadokon.

A család menekültkérelmét két évvel ezelőtt utasították el a kanadai hatóságok. Legutóbb humanitárius okokra hivatkozva kértek állandó letelepedési engedélyt, de azt egyelőre még nem bírálták el. Ügyvédeik azt kérték, hogy a kanadai hatóságok halasszák el a kitoloncolásukat a kérelmük elbírálásáig, de - mint a lap írja - nem bíznak a csodában.