Felrobbantották egy védett tanú rokonát Belgrádban

Vágólapra másolva!
Autóba rejtett pokolgép robbant Belgrádban, megölve egy kábítószercsempész-ügy védett tanújának rokonát. Rövid időn belül ez már a második hasonló támadás.
Vágólapra másolva!

Pokolgép robbant Belgrádban kedd délután, egy férfi meghalt, egy pedig megsebesült a robbanásban - jelentette be a szerb belügyminisztérium. A robbanószerkezetet a szerb főváros Bele Vode negyedében egy Audiban helyezték el, a támadásban meghalt 32 éves férfi egy kábítószercsempész-ügy védett tanújának az unokatestvére.

Az amerikai, szerbiai és uruguayi hatóságok 2009-ben közös akcióban akadályozták meg, hogy egy csoport 2,5 tonna kábítószert csempésszen be Latin-Amerikából Európába. Az ügyben a belgrádi különleges bíróságon folyik eljárás. A rendőrség tájékoztatása szerint a robbantás nagyon hasonlít a június 22-én Belgrád központjában elkövetett pokolgépes támadáshoz, amikor egy ember meghalt, egy pedig megsebesült.