A szakadék szélén látja Romániát Brüsszel

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság továbbra is fenntartja kritikáit a román kormány felé "a jogállamiság és az igazságszolgáltatás elleni szisztematikus lépései" miatt. A román miniszterelnök szerint a jelentés kiegyensúlyozott, és a szükséges következtetéseket levonják.
Vágólapra másolva!

A román kormányzat kötelezettségvállalásai választ adnak az Európai Bizottság valamennyi aggodalmára, ugyanakkor azokat meg kell valósítania a gyakorlatban is - jelentette ki José Manuel Barroso, az európai uniós végrehajtó testület elnöke szerdán Brüsszelben.

Délelőtti ülését követően a bizottság élesen bíráló hangvételű jelentést adott ki az igazságügyi reformok romániai állásáról.

A testület elítélte a román kormány "szisztematikus" lépéseit a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen, sürgetve a problémák mielőbbi orvoslását is. Nyilatkozatában Barroso úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak romániai fejleményei miatt "megingott a bizalom".

A jelentés az elmúlt öt év távlatában számos előrelépést is megállapított a reformok és a korrupció elleni fellépés területén, de megerősítette azt a korábban már jelzett brüsszeli álláspontot, hogy a közelmúlt eseményei ezek aláásásával fenyegetnek, már csak azért is, mert a reformok "még nem visszafordíthatatlanok és garantáltan fenntarthatók".

Kiemelte a bizottság a problémák közül az alkotmánybíróság jogkörének korlátozását, valamint az ellenzékhez tartozó elnök elmozdítását célzó intézkedéseket, úgy ítélve meg, hogy egyes lépések már kulcsfontosságú demokratikus ellensúlyok felszámolásával járhatnak.

Ajánlásai között a bizottság megismételte azokat a szükségesnek látott lépéseket, amelyekről Barroso már Victor Ponta román miniszterelnök múlt heti brüsszeli látogatásakor említést tett, és amelyek teljesítésére a kormányfő később írásban is kötelezettséget vállalt.

Barroso most úgy fogalmazott, hogy ezzel Románia visszalépett a szakadék széléről, de még nincs vége a folyamatnak.

A legfontosabb azonnali lépésnek a végrehajtó testület azt tartotta, hogy a kormány és más kulcsintézmények mutassák ki egyértelműen elkötelezettségüket a jogállamiság és az igazságügyi függetlenség mellett.

A bizottság elvárásai szerint a kormánynak tiszteletben kell tartania az igazságszolgáltatás teljes függetlenségét, vissza kell állítania az alkotmánybíróság jogkörét, és biztosítania kell, hogy ez utóbbi döntéseit figyelembe veszik, továbbá összpárti támogatást élvező ombudsmant kell kineveznie. Azt is sürgetik, hogy alakítsanak ki új, a jelenleginél nyíltabb és átláthatóbb eljárást a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes igazgatóság vezetőjének kinevezésére, továbbá a feddhetetlenséget tegyék politikai prioritássá.

Elvárja az unió azt is, hogy a román államfő leváltását célzó népszavazást az alkotmánybíróság döntéseivel összhangban szervezzék meg.

Barroso szerdán bejelentette, hogy a bizottság továbbra is szorosan figyeli a helyzetet, és év végén újabb jelentést készít arról, hogyan halad a kötelezettségvállalások gyakorlatba iktatása.

Ponta: Igyekezni fogunk

Kiegyensúlyozottnak nevezte Victor Ponta román miniszterelnök szerdán az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatás helyzetéről szóló jelentését, amelyből - mint hangsúlyozta - Bukarestnek le kell vonnia a szükséges következtetéseket.

Az EB jelentésének brüsszeli közzététele után Ponta kijelentette, hogy az általa személyesen vállalt kötelezettségeket Románia tiszteletben fogja tartani, és a törvényes keretet összhangba hozzák az alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel.

Ponta korábban José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének küldött levelében személyesen vállalt felelősséget azoknak a - tizenegy pontban megfogalmazott - brüsszeli elvárásoknak a tiszteletben tartásáért, amelyek a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségét hivatottak biztosítani.

Bulgáriához is volt pár szavuk

Jelentést adott ki az EU-bizottság szerdán Bulgáriáról is. Ebben azt állapította meg, hogy az unióhoz 2007-ben csatlakozott másik országban is gyorsítani kell a reformokat mind az igazságügy, mind a korrupcióellenes küzdelem terén. Legkésőbb a jövő év végén a bizottság Szófiáról is újabb áttekintést készít.

Az értékelésekkel mindkét ország számára távolabb került annak lehetősége, hogy az unió leállítja a reformokat rendszeresen értékelő, úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, jóllehet korábban abban reménykedtek, hogy az ötéves évforduló alkalmat adhat ennek az eljárásnak a befejezésére. Megfigyelők szerint mindez hatással lehet Románia és Bulgária schengeni csatlakozására is, pedig már küszöbön állt a belső határellenőrzések nélkül működő övezet kiterjesztése mindkét országra.