Focicsúcsot tarthat Orbán és Fico

Vágólapra másolva!
A szlovák és a magyar miniszterelnök is ott lesz csütörtök este Pozsonyban a Slovan Bratislava-Videoton FC Európa Liga-selejtezőn. A két vezető hivatala jelezte, hogy Orbán és Fico is nyitott egy beszélgetésre.
Vágólapra másolva!

Nem hivatalos magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó lehet csütörtök este Pozsonyban, a Slovan Bratislava-Videoton FC Európa Liga-selejtező labdarúgó-mérkőzésen - írj az MTI. "Robert Fico kormányfőről közismert, hogy nagy futballrajongó és szurkoló. A mai mérkőzésen ott lesz. A sportélmény mellett ez jó alkalom arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egy kicsit dolgozzanak is" - közölte a SITA-val Beatrice Hudáková, a szlovák miniszterelnök szóvivője csütörtökön.

Az MTI kérdésére, miszerint részt vesz-e Orbán Viktor a meccsen, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta: Orbán Viktor ma este magánprogramon vesz részt Pozsonyban, és nem tervez semmilyen hivatalos tárgyalást. Arra a kérdésre, hogy informálisan találkozhat-e a meccsen Orbán Viktor a szlovák kormányfővel, Havasi Bertalan azt válaszolta: a magyar miniszterelnök bármely szövetséges, szomszédos ország kormányfőjével bármikor szívesen beszélget vagy egyeztet.

Szlovákia és Magyarország viszonyát évek óta kisebb-nagyobb feszültségek terhelik, a két ország kormányának vezetői azonban időről időre szoktak találkozni különböző fórumokon. Legutóbb például a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján volt alkalma beszélgetni Orbánnak és Ficónak.