Duplájára emelik Ausztriában az iskolai hiányzás pénzbüntetését

Vágólapra másolva!
Ha a gyermekvédelem fellépése ellenére is hiányzik egy tanuló az órákról, akkor 440 euró (mintegy 130 ezer forint) büntetés szabható ki a szülőkre az osztrák kormány tervei szerint.
Vágólapra másolva!

Kétszeresére kívánja emelni az osztrák kormány az iskolából hiányzó gyerekek szüleinek pénzbüntetését. A minisztertanács keddi ülésén hagyta jóvá a négylépcsős eljárás tervét, amely ősszel kerülhet a parlament elé.

Az első három lépésben a szülők és a tanárok közötti egyeztetést, majd iskolai pszichológusok, szociális munkások és a gyermekvédelmi szolgálat bevonását írja elő a terv. Ha a gyermekvédelem fellépése ellenére is hiányzik egy tanuló az órákról, akkor 440 euró (mintegy 130 ezer forint) büntetés szabható ki a szülőkre. A büntetés összege az eddiginek a kétszerese.