Miért tekernek köldökzsinórt a lánygyerekek nyakára?

Kínai egykepolitika, one child policy, az egykepolitikát promótáló propaganda plakát, Sanghaj
Vágólapra másolva!
Hét hónapos terhesként kényszerítettek abortuszra egy nőt a kínai hatóságok, a család interneten szétkürtölt fájdalma azonban akkora hullámokat vert, hogy végül bocsánatot kértek a 30 éve az egy háztartás egy gyerek elvhez foggal-körömmel ragaszkodó politikai vezetők. Az egykézés súlyos katasztrófával fenyegeti Kínát. Emiatt történhet meg, hogy sok férfinak nem jut nő, hogy a gyárakból elfogynak a munkások, hogy nem lesz, aki fizesse a több százmillió kínai nyugdíjas járandóságát. Bérapák és kétségbeesett nők árulkodnak arról, hogy ez még a kínaiak szerint sincs így rendben.
Vágólapra másolva!

A 27 éves Feng Csian-mejt hét hónapos terhesen kényszerítettek abortuszra egy kórházban június elején. Horrorisztikus története sok más kínai anya sorsához hasonlóan rejtve maradt volna, ha a rokonai nem hozzák nyilvánosságra azt a fotót, amelyen a kimerült nő mellett fekszik hét hónapos, halott magzata a kórházi ágyon. A Weibón, a kínai Twitteren milliónyi komment érkezett, az apa itt öntötte ki minden bánatát, egészen példátlan társadalmi vitát indítva el ezzel.

A 29 éves farmer mindent megpróbált, hogy megkeresse a második gyerek megszületéséhez szükséges büntetés összegét, de nem sikerült összegyűjtenie a negyvenezer jüant. Amikor Mongóliában vállalt munkát szénbányászként, a kínai hatóságok felkeresték a feleségét. Több mint tíz férfi próbálta betuszkolni egy autóba a terhes nőt, akinek sikerült elmenekülnie az egyik nagynénje házába, itt azonban rájuk törték az ajtót. A nő innen is elmenekült, és egy barátnál húzta meg magát, ahol az ágy alatt bújt el. A férje azt mondta, amikor a hatóságok rátaláltak, kinevették és kényszerítették, hogy írja alá a terhességmegszakításhoz szükséges beleegyező nyilatkozatot. A hasába fecskendeztek valamit, majd harminc órával később megszülte a halott csecsemőjét - idézte az Economist a férj beszámolóját.

A kórház először azt állította, hogy a terhességmegszakításba a nő is beleegyezett, de később elismerte, hogy kényszerítették az abortuszra. Az esetet követő hatalmas felháborodás miatt a kínai hatóságok buzgósága addig terjedt, hogy elnézést kértek, és felfüggesztettek az állásából három embert is, akik közreműködtek az abortusz végrehajtásában.

Peking szerint az egykepolitikával mintegy négyszázmillió születést sikerült megakadályozni. A Kínai Kommunista Párt által bevezetett egykepolitika több mint harminc éve határozza meg a kínai társadalom alakulását, de létjogosultságát ma már nemcsak a nagy családra vágyó szülők, hanem egyre több kínai közgazdász és szociológus is megkérdőjelezi. Kínának már most gondot okoznak a népesedési barkácsolás következményei, néhány évtizeden belül pedig akár katasztrofális helyzet is előállhat az elöregedő, nemi arányaiban kibillent társadalomban.

Testvérek nélkül

A kínai kommunista vezetés szörnyülködve nézte a népesedési adatokat, amikor 1979-ben arra jutott, hogy bevezeti az egykepolitikát. Kína egyike volt a világ legszegényebb országainak, miközben alig harminc év alatt a kínaiak száma 540-ről 960 millióra nőtt. A népköztársaság teljhatalmú vezetője, Mao Ce-tung a gazdasági fellendülés lehetőségét látta az egyre több kínaiban, és visszatérő mondása volt, hogy minden szájhoz két kéz is jár. A kommunista kínai vezetés ennek megfelelően elítélte a születésszabályozást, és tiltotta a fogamzásgátlók importját. A hatvanas évek közepén egy átlagos kínai házaspárnak nagyjából hat gyereke volt. Ma 1,5 gyerek az általános, és ezzel a születési ütemmel 2030 előtt a most 1,3 milliárd lakosú ország eléri az 1,4 milliárdot (Magyarországon az átlagos gyerekszám 1,3, az Egyesült Államokban pedig 2).

Forrás: AFP/Imaginechina
Díjazzák az egykéket

Az úgynevezett családtervezési abortuszok száma 1983-ban volt a csúcson: csak abban az évben 14,37 millió terhességmegszakítást hajtottak végre. Az abortuszok száma 2000 óta nagyjából hétmillió körül van. Kína népesedés-politikájának a gyakorlati megvalósítását a Nemzeti Népesedési- és Családtervezési Bizottság végzi csaknem félmillió munkatárssal.

"A kevesebb ember alapvetően jó ötlet. Próbáljanak csak meg reggel felszállni a metróra Pekingben" - mondta az [origo]-nak egy három éve Kínában dolgozó brit újságíró. Szerinte nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a túlnépesedés súlyos probléma, és Kína - ahol a világ lakosságának egyötöde él - egyike azoknak az országoknak, amelyek legalább tesznek valamit a megoldás érdekében. A név nélkül nyilatkozó brit újságíró szerint a törvény sem tökéletes ugyan, de mindenekelőtt azzal van gond, ahogyan érvényt szereznek neki. Ideális esetben nem a terhes nőket üldöznék, hanem gazdasági ösztönzőkkel terelhetnék a szülőket abba az irányba, hogy egy gyereknél álljanak meg. A jogszabályok - és különösen a helyi tisztségviselők - azonban nem veszik figyelembe, hogy óhatatlanul vannak esetek, amikor a nők nem tudnak eleget tenni a törvénynek, ezekre az esetekre azonban nincsenek világosan kidolgozott eljárások - mondta.

A Pekinget jól ismerő újságírót ugyanakkor meglepte, hogy sok családban több mint egy gyerek van. Ami az egykepolitikával szembeni elégedetlenséget illeti, azt tapasztalta, hogy a kínaiak jó részét nem érdekli a politika. "Alig harminc évvel ezelőtt az országban teljes volt a felfordulás, a városokban nehezen lehetett élelemhez jutni, és az emberek még emlékeznek erre az időszakra. A többségüknek azóta fokozatosan javult az élete, és tudják azt is, hogy a kormány nem viseli könnyen a kritikát. Miért is tennék kockára a munkájukat, a hírnevüket vagy a biztonságukat, és panaszkodjanak arra, hogy a társdalom száz százalékban nem tökéletes, amikor a hatvan százalékkal is elégedettek? És ami még fontosabb, reménykednek abban, hogy csak jobb lesz" - magyarázta az [origo]-nak.

Ösztönzés és büntetés

"Az egykepolitika gazdasági szempontból irracionális. Emberi jogi szempontból pedig még kevésbé nevezhető racionálisnak" - mondta a Wall Street Journalnak James Liang közgazdász, egyike azoknak a neves kínai szakembereknek, akik a közelmúltban nyílt levélben szólították fel a kínai kormányt, hogy gondolja át a népesedési stratégiáját. James Liang a témában írt könyvében azzal érvelt, hogy az elöregedő népesség miatt meghiúsulhat Peking dédelgetett célja: a termelői helyett egy innovatív, fejlett gazdaság kiépítése.

A kínai kormány nagyon sok kedvezménnyel próbálta értékelni azoknak a családoknak az erőfeszítéseit, akik megálltak egy gyereknél. Az egykék a legjobb iskolákba járhatnak, a szülőket éves juttatásokkal és bónuszokkal lelkesítették, és a csak egy gyereket vállaló anyák hosszabb ideig lehettek gyesen. Meglepően találékonyak azok a szülők, akik testvért szeretnének a gyereküknek. A gazdagok egyszerűen kifizetik a második gyerekért járó büntetést. A kevésbé gazdagok inkább a tisztségviselőket fizetik le, mert az még mindig kevesebbe kerül, mint az állam által előírt hivatalos büntetés, amely akár egyéves fizetés összegére is rúghat. A büntetés kifizetése nélkül azonban a gyerek nem kaphat iratokat, amelyek nélkül pedig nem tanulhat, és felnőttként nem dolgozhat majd.

Forrás: AFP/Imaginechina
A modernizációhoz egygyerekes családokra van szükség - hirdeti a plakát

Vannak, akik ennél sokkal kreatívabb módon próbálják megkerülni a szabályokat. Az Economist Dong Feng példáját említi. A 33 éves férfi álférjként ajánlja fel segítségét azoknak a házaspároknak, akik a második gyerekért a válásra is hajlandók. Dong Feng egy kiskaput használ ki, a szabályok értelmében ugyanis ha egy házaspár egyik tagja gyerektelen, a másiknak azonban az előző házasságából van már gyereke, akkor közösen vállalhatnak egy féltestvért. Mivel Dongnak nincs saját gyereke, segíthet azoknak a nőknek, akik hajlandók belemenni egy álházasságba azért, hogy még egyszer szülhessenek. A férfi húszezer jüant (mintegy 2500 eurót) kér a szolgáltatásaiért, amelyben benne vannak az adminisztrációval járó költségek is. Az összeg még így is tizede a kiróható büntetésnek.

Az Economist szerint az egykepolitika nemcsak a súlyos következmények miatt problémás, hanem azért is, mert rengeteg kiskaput hagy. A lap egy kínai családtervezési tisztségviselő becslésére hivatkozva azt írta, hogy a lakosság kevesebb mint negyven százalékára érvényesek az előírások. A falvakban élő pároknak például sok esetben engedélyezik a második gyerek vállalását, ha az elsőszülöttük lány. Sanghajban pedig, ha a házaspár bármelyik tagja a halászatban dolgozik, és több mint öt évet töltött el a tengeren, akkor büntetés nélkül vállalhatja a második gyereket is. Az etnikai kisebbségek is kivételnek számítanak az egykepolitika alól, és több helyen azok is, akik maguk is egykék voltak a családban.

Őszülő társadalom, feleséghiány

Az egykepolitika eredményei miatt a népességrobbanás helyett most egy másfajta demográfiai katasztrófával kell számolni Kínában. Ahogy a Világbank egyik, Kínában dolgozó tisztségviselője, Philip O'Keefe fogalmazott: először lehetünk tanúi annak, hogy egy ország hamarabb fog megöregedni, mint meggazdagodni. Becslések szerint 2050-re Kínában több lesz az idős ember, mint az Egyesült Államokban, és a lakosság 26 százaléka 65 év feletti lesz. Ma a kínaiak átlagéletkora 35 év, 2050-re valószínűleg 50 lesz, vagyis a kínai lakosság fele az ötven feletti korosztályba esik majd, ami - sorolja a következményeket Fareed Zakaria, a CNN újságírója - egyúttal azt is jelenti, hogy összezsugorodik a kínai munkaerő, és előfordulhat az a néhány éve még képtelenségnek tűnő helyzet, hogy Kínának külföldi munkaerőre lesz szüksége. Sok kínai gyár már most munkaerőhiányra panaszkodik, és a helyzet csak rosszabb lesz. Öt évvel ezelőtt minden nyugdíjasra hat felnőtt jutott, de becslések szerint 2040-re már csak kettő fog.

Forrás: AFP/Imaginechina
Kínai kisfiúk milliói hiába keresnek majd feleséget, ha felnőnek

A demográfiai katasztrófa másik vetülete a társadalom nemi megoszlását érinti. A kínai ma is férfiközpontú társadalom, így a kínaiak többsége úgy fogja fel, hogy ha csak egy gyereket engedélyeznek, akkor az legyen fiú. Becslések szerint a négyéves korú gyerekek között ma minden száz lányra 123 fiú jut. Ők azok, akik felnőtt korukban aligha találnak majd feleséget. Fareed Zakaria megjegyzi, hogy a kínai hatóságoknak számolniuk kell azzal is, hogy a fiatal férfiaktól hemzsegő társadalmak sokszor hajlamosak a forradalmakra és polgárháborúkra.

Bár a kínai kormány kampányt indított annak érdekében, hogy visszabillentse a társadalom nemi egyensúlyát, a szülők továbbra is úgy gondolják, hogy a család jobban jár a fiúkkal, és ennek érdekében megteszik a szükséges lépéseket. Az All Girls Allowed nevű amerikai jogvédő szervezet szerint ez a szelektív abortusztól a gyilkosságig terjed. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a bábák a köldökzsinórral fojtják meg az egészséges lány újszülöttet, majd halva születettként regisztrálják. Sokakat azok közül, akik mégis túlélik saját világra jövetelüket, egyszerűen elhagynak, így árvaként nőnek fel. A kínai árvaházakban a gyerekek 95 százaléka lány - mondta az [origo]-nak az All Girls Around munkatársa, Kat Lewis. A lányoknak ez a fajta kiiktatása különösen a vidéki falvakban bevett gyakorlat. Kínában 1994-ben betiltották a magzatok nemének ultrahangos meghatározását, de a nemi népirtásnak (gendercide) nevezett jelenség ellen ez nem tűnt hatékony eszköznek.

A gazdasági és társadalmi következmények mellett a női jogokra is hatalmas csapást mér a kínai egykepolitika. A terhesgondozás helyett a szülési engedéllyel nem rendelkező állapotos nőket levadásszák és abortuszra kényszerítik - figyelmeztetett egy amerikai kongresszusi meghallgatáson Chris Smith republikánus képviselő. Az All Girls Allowed szerint az egykepolitika hozzájárulhatott a magas öngyilkossági arányhoz a nők körében - mondta az [origo]-nak Kat Lewis. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Kína az egyetlen ország a világon, ahol több nő követ el öngyilkosságot, mint férfi. Az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentése szerint pedig ehhez jelentősen hozzájárul a nők elleni erőszak és diszkrimináció, valamint a születésszabályozási politika is.

Kat Lewis több példát is említett arra, hogy milyen harcokat kell megvívniuk a nőknek. Sokan úgy nőnek fel, hogy a szüleiktől végig azt hallják, bárcsak fiúnak születtek volna. Mások arról számolnak be, hogy a szüleik többször megpróbálták őket elhagyni egy-egy bevásárlóközpontban vagy játszótéren, mert ha elveszítenék a lánygyermeküket, kapnának még egy esélyt egy fiúra.

Az All Girls Around munkatársa az [origo]-nak hangsúlyozta, hogy Kína egykepolitikájának és fiúközpontú kultúrájának globális következményei is vannak. A szervezet szerint a kínai nemi népirtás már most hatással van a kereskedelmi kapcsolatokra, hiszen a férfitöbbségű társadalom például kevesebbet költ. Ráadásul egy olyan társadalom, amelyben sok a fiatal férfi, sokat lendít a globális lánykereskedelmen is. A közelmúltban derült fény arra, hogy Ugandából több száz nőt csempésztek be Kínába szexrabszolgának.

Kat Lewis szerint egész Kína jól járna azzal, ha a kormány által jóvá nem hagyott anyaságot nem tekintenék büntetendő törvénysértésnek. Az egykepolitika lealacsonyítja a nőket, a gyerekeket törvénytelenként és társadalmi teherként bélyegzi meg, és legalább 37 millió lány vesztette életét a rendszerben - tette hozzá. A kínai kormány egyelőre kitart az egykepolitika mellett. Az Európai Parlament július elején fogadott el egy határozatot, amelyben elítéli a kényszerabortuszokat és a sterilizálásokat.

Vak aktivista az abortuszok ellen

Csen Kuang-cseng vak kínai aktivista a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette azzal, hogy fellépett a kínai falvakban zajló, az egykepolitika nevében elkövetett törvénytelen és gyakran erőszakos abortuszok és sterilizálások ellen, és autodidakta jogászként 2005-ben csoportos pert indított a nemzeti családügyi törvény megsértése miatt a kínai hatóságok ellen. Csennek több év börtön, majd házi őrizet lett a sorsa. Április végén szökött meg, és az amerikai nagykövetségen kért menedéket. Májusban érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol jogot fog tanulni. A kínai média nem ejtett szót Csen távozásáról.