Elhunyt a 78 éves szaúdi trónörökös

Vágólapra másolva!
78 éves korában elhunyt Szaúd-Arábia trónörököse, Najef herceg, utóda öccse, Szalmán lehet. A konzervatívnak és keménykezűnek tartott herceg tavaly októberben lett trónörökös.
Vágólapra másolva!

A szaúd-arábiai hatóságok jelentése szerint szombaton életét vesztette a szaúdi trónörökös, Najef herceg - közölte a brit BBC. A herceg a jelentések szerint nem a királyság területén vesztette életét, korábbi hírek szerint a miniszterelnök-helyettesi és a belügyminiszteri posztot is betöltő Najef herceg május végén utazott külföldre orvosi vizsgálatra. A 78 éves korában elhunyt Najefet Szalmán herceg válthatja, Szalmán november óta az ország védelmi minisztere. Najef október óta volt koronaherceg.

A szombaton elhunyt Najef bin Abdel-Azíz al Szaúd konzervatív és szigorú politikus hírében állt. Kiváltotta a Nyugat elismerését azzal, hogy alaposan megritkította a szaúdi iszlám szélsőséges sejteket. Heves bírálatot váltott ki mindazonáltal azzal, hogy 2002-ben egy interjújában azt mondta: az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások haszonélvezői a "cionisták" (a zsidók) voltak, mert a világ közvéleménye az arabok és az iszlám ellen fordult. A hagyomány szerint a király választja ki utódját, de a 88 éves Abdallah a testvéreiből és unokatestvéreiből alakított egy 37 tagú testületet, az úgynevezett alattvalói bizottságot, amelynek feladata a trónörökös kiválasztása.