Egyre rosszabbul van Hoszni Mubarak

Vágólapra másolva!
A volt egyiptomi elnök többször összeesett, és lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Saját orvosaival nem találkozhat, de a szintén börtönben lévő fia a szomszéd zárkába költözhetett.
Vágólapra másolva!

Gyorsan romlik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök egészségi állapota - árulta el kedden annak a kairói börtönnek az egyik illetékese, ahol az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt politikust fogva tartják.

A tájékoztatás szerint Mubarak többször összeesett, és lélegeztetőgépre kapcsolták, mert nehezen kap levegőt. A börtönhatóságok elutasították Mubarak kérését, hogy hívják el két személyi orvosát az állapota felülvizsgálatára. Ahhoz viszont hozzájárultak, hogy fia, a vizsgálati fogságban lévő Gamal a szomszédos zárkába költözzön - mondta el az illetékes, aki a neve elhallgatását kérte.

Mubarakot tíz hónapig tartó tárgyalás után, szombaton ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre csaknem 900 békés tüntető haláláért viselt felelőssége miatt. Ezután vonult be a börtönbe először, ugyanis a vizsgálati fogságot kórházban töltötte. Az ítélet kihirdetése után nem sokkal válságos állapotba került a helikopteren, amelyen elszállították a bíróságról. Az állami média jelentései szerint a 84 éves exelnöknek szívrohama volt, ezt a hírt azonban hivatalos orvosi jelentés nem erősítette meg.

A kairói Tora börtönben az ellenzék vezetőit tartották fogva Mubarak uralma (1982-2011) idején. Kairó központjában kedden is tüntettek az emberek a volt államfőre kiszabott, szerintük túl enyhe ítélet miatt. Egyesek attól tartanak ugyanis, hogy egy fellebbezés nyomán Mubarak szempontjából kedvezően változhat az ítélet.