Tüntetők verték meg az ideiglenes mali elnököt

Vágólapra másolva!
Kórházba kellett vinni Dioncounda Traore ideiglenes mali elnököt, mert megverték az elnöki palotát megrohamozó tüntetők. A tiltakozóknak nem tetszett, hogy az átmeneti államfő még egy évig a posztján lesz.
Vágólapra másolva!

Eszméletlen állapotban került kórházba Dioncounda Traore, a Malit irányító ideiglenes elnök, miután tiltakozók megtámadták az elnöki rezidenciát Bamakóban. A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy vasárnap egy évvel meghosszabbították az ideiglenes államfő mandátumát, amely eredetileg csak hétfőig tartott volna.

A hadsereg a zavargások során a tüntető tömegbe lőtt, a golyók a BBC beszámolója szerint három, más hírforrások szerit öt ember halálát okozták. Az elnök komoly verést kapott, de nincs veszélyben az élete - közölte később egy szóvivő.

A nyugat-afrikai országban vasárnap állapodtak meg külföldi közvetítéssel a belpolitikai szereplők, hogy a márciusi katonai puccs nyomán 40 napra ideiglenes államfői hatalommal megbízott Traoré az alkotmányos rend helyreállításáig tervezett átmeneti időszakban 12 hónapig töltheti be ezt a posztot. A puccsot vezető tábornoknak cserébe volt államfőknek járó javadalmazást állapítottak meg, ami fix fizetésből és családi házból áll.

A megállapodás a nyugat-afrikai államok közössége (ECOWAS) nyomására jött létre. A puccsista katonák szervezetét képviselő szóvivő azt állította, hogy a zavargás spontán módon tört ki, és a tömeg a tájékoztatás pillanatában már távozóban volt a palotából.