Tüntetők százai követeltek demokráciát az azerbajdzsáni fővárosban

Vágólapra másolva!
A szokásos brutális oszlatás helyett tétlenül nézte végig az azerbajdzsáni rendőrség, ahogy az Eurovíziós Dalfesztivál alatt több száz tüntető vonult Baku utcáira demokráciát követelve szerdán.
Vágólapra másolva!

Több száz fiatal tüntetett szerdán Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban a demokráciáért. A békés tüntetők "Ének a demokráciáért" feliratú pólóban vonultak végig a városon. Ez annak a kampánynak a jelmondata, amely az idei, Bakuban rendezett Eurovíziós Dalfesztivál alatt az emberi jogok azerbajdzsáni megsértésére akarja irányítani a figyelmet.

A rendőrség, amely rendszerint azonnal feloszlatja a nem engedélyezett tüntetéseket, ezúttal csupán felszólította a résztvevőket, hogy fejezzék be az akciót, de amikor erre nem voltak hajlandók, eltűrte a békés tüntető menetet. Nemzetközi emberi jogi szervezetek az elmúlt hónapban folyamatos kampányt folytattak amiatt, hogy miközben Azerbajdzsán elnöke fejlett, európai demokráciának állítja be az országát, ott korrupció és elnyomás uralkodik, az ellenzékieket bebörtönzik, a kormánnyal kritikus újságírókat pedig zsarolják vagy tettleg bántalmazzák (erről itt olvashat részletesen).

Csütörtökön tartják a dalfesztivál második elődöntőjét a bakui Kristály Csarnokban. A Magyarországot képviselő Compact Disco zenekar Sound of Our Hearts című dalával kedden már bejutott a szombati döntőbe, amelyben másodikként fog színpadra lépni a 76 éves brit Engelbert Humperdinck után.