Bárpultosból lett csodatevő küzd Hongkong legmesésebb vagyonáért

Tony Chan, feng shui mester, hong-kong
Vágólapra másolva!
Emberrablások, örökösödési civakodás, fengshuj-praktikák és hamisítások övezik Hongkong egyik legmesésebb vagyonának sorsát. Ázsia egykor leggazdagabb üzletasszonyának örökségéért új per indul, amelyben hamisítással és csalással vádolják egykori szeretőjét.
Vágólapra másolva!

Előzetes bírósági meghallgatást tartottak hétfőn Tony Chan hongkongi fengshuj-mester ügyében, akit hamisítással vádolnak a hatóságok. Az egykori bárpultosból lett fengshuj-mester a hatóságok szerint meghamisította Ázsia egykor leggazdagabb asszonyának, Nina Wangnak a végrendeletét, hogy hozzájusson a nő jelenleg 13 milliárd dollárosra becsült vagyonához.

A férfi védői szerint a hamisítás vádjait nem támasztották alá szakértői vizsgálatok, emiatt az eljárás felfüggesztését indítványozták hétfőn. A következő előzetes meghallgatás csütörtökön lesz, a per kezdetének időpontja egyelőre nem ismert. Az eljárás azonban csak a legújabb fejezete a mesés Wang-örökségért zajló harcnak.

Nina Wangot 2007-ben, halálának évében Ázsia 35. és a világ 204. leggazdagabb emberének nyilvánította a Forbes magazin. Akkor még 4,3 milliárd dollárra becsülték a vagyonát. Hatalmas gazdagságához képest azonban elképesztően fukarnak ismerték. Állítólag nagykerekben vásárolta ruháit, utazott az akciós színházjegyekre, rendszeresen McDonald's-ban étkezett, általában halas szendvicset kért. Az üzleti vacsorákról ritkán távozott úgy, hogy ne kérte volna, hogy csomagolják be a maradékot. Utazásaira ugyanakkor egy németjuhász és 50 testőr, alkalmanként pedig még egy majom is elkísérte.

Vagyona miatt Nina Wang 2007-es halála óta zajlik a huzavona családja és az önjelölt fengshuj-mester között. Tony Chan azt állítja, hogy 15 éven keresztül a szeretője volt az excentrikus milliárdosnak - miközben továbbra is feleségével és három gyermekével együtt élt. Az 52 éves Chan 2007-ben előállt egy neki kedvező végrendelettel, amelyről azt állította, hogy valódi, az ügyészek azonban kiderítették, hogy az 52 éves férfi 2006 októbere és 2007 áprilisa között hamisította azt. A férfi így 2010-ben elvesztette az örökségért indított pert, tavaly pedig hamisítással és csalással is meggyanúsították, és őrizetbe is vették.

A nő még 1992-ben ismerkedett meg Tony Channel egy ebédlőben. Ekkor éppen nagy erőkkel kereste egykori férjét, a Chinachem ingatlanbirodalom vezetőjét, Teddy Wangot, akit két évvel azelőtt raboltak el. Chan fejmasszázsban részesítette a nőt, aki ezért 6500 dollárt fizetett neki, a férfi pedig megígérte, hogy segít neki megtalálni a férjét.

Forrás: AFP
Nina Wang és a fengshuj-mester az 1990-es években

Chan bárpultosként indult, és különböző egyéb munkákat is végzett, mielőtt fengshuj-mesternek nyilvánította volna magát. Hongkongban keresett szolgáltatás az egyensúly és a harmónia megteremtését, pozitív energiák felszabadulását ígérő lakberendezési-építészeti-spirituális gondolkodásmód, amelynek neves gyakorlóitól nemcsak lakberendezési tanácsot, hanem mindennapi problémák kezelésében is előszeretettel kérnek útmutatást, legyen szó akár emberi kapcsolatokról, üzleti vállalkozásokról, betegségekről.

Chan a New York Times amerikai lap korábbi beszámolója szerint azt állította, hogy az évek során összesen 358 millió dollárt kapott a nőtől különböző szolgálataiért, általában zacskóba tett készpénzben, jellemzően késő éjjel. Chan rávette a nőt, hogy mély gödröket ássanak Hongkong-szerte, amelyekbe esetenként gyémántokat, jádét, régi és mai pénzérméket dobtak, majd a gödröket betemették. Más alkalmakkor csirkevérrel kenték be az érméket, vagy olyan bankjegyeket temettek a lukakba, amelyekre verseket írtak. A fengshuj-mester azt ígérte, ezzel elősegítik a férj előkerülését, illetve Nina Wang rákbetegségének gyógyulását.

Sokan emiatt sarlatánnak és csalónak bélyegezték meg a fengshuj-mestert. Azzal vádolták, hogy befolyása alá vonta és becsapta a hiszékeny milliárdost, aki ugyanakkor maga is megvívta már annak idején a harcát a hatalmas vagyonért.

Forrás: AFP/Stephen Borotva
Nina Wang 2001-ben

A részben az egyik japán manga-karakter után, részben iskoláslány-stílushoz vonzódó excentrikus öltözködése miatt Cukorfalatnak (Little Sweetie) becézett sanghaji születésű Nina Wang férjével, Teddyvel közösen építette fel az ingatlanbirodalmat, amely egy időben Hongkong legnagyobb magánkézben lévő vállalkozása volt. A nő előszeretettel mutatkozott magas talpú bőrcipőben, vastag zoknival, ultrarövid, vörös, műszálas szoknyákban, ezüstszínű szívecskékkel díszített pólókban, haja általában három hosszú copfba volt kötve, néha befestve - volt, hogy kékre -, hogy illeszkedjen ruházatához. A dúsgazdag páros a bűnözők figyelmét is felkeltette: kétszer is emberrablók áldozatai lettek.

Először 1983-ban rabolták el mindkettejüket, majd a nőt szabadon engedték, hogy előteremthesse a váltságdíjat. Nyolc napba került neki, hogy összeszedjen 11 millió dollárt, aminek megfizetése után elengedték férjét. A kifogástalan üzletembernek jellemzett férfi állítólag leszidta a nőt, amiért túl hamar fizetett túl nagy összeget.

Amikor a férfit 1990-ben másodjára is elrabolták, állítólag már 60 millió dolláros váltságdíjat követeltek az emberrablók. Nina Wang az összeg felét ki is fizette nekik, de a férfi soha nem került elő.

A nő férje eltűnése után átvette a cég irányítását, amelynek érdekeltségeit az ingatlanüzlet mellett kiterjesztette mozikra, műholdas műsorszórásra, videojáték-üzletre, biotechnológiai iparra, miközben kitartott amellett, hogy férje életben van. Az emberrablási ügyben letartóztatottak beszámolói szerint az üzletembert nem sokkal elrablása után bedobták a dél-kínai tengerbe, ahol feltehetően megfulladt.

Forrás: AFP/Antony Dickson
Tony Chan és családja a bíróság előtt

Teddy Wangot 1999-ben nyilvánították hivatalosan halottá. Ekkor kezdődött az első örökösödési per, amelyben Nina Wang az apósával küzdött a vagyonért. Az üzletember után ugyanis két végrendelet maradt. Az egyikben, amelyet az 1960-as években írt, mindent a szüleire hagyott, bosszúból, amiért felesége állítólagos viszonyt folytatott egy raktárigazgatóval. Ezt állította legalábbis Teddy Wang apja. A másik végrendeletben, amelyet 1990-ben nem sokkal elrablása előtt írt, mindent Nina Wangra hagyott. Az üzletember apja azt állította, hogy az utóbbi hamisítvány, miközben özvegye ópiumfüggőséggel és ágyasok tartásával vádolta az apósát.

Az a per 171 tárgyalási napon át tartott, és lázba hozta egész Ázsiát a hatalmas örökség miatt. A bíróság végül 2002-ben hamisnak nyilvánította a Nina Wang által bemutatott, számára kedvező végrendeletet, az örökséget pedig az üzletember apjának ítélték, a nő ellen hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

Tony Chan, a fengshuj-mester sorsa tehát kísértetiesen hasonlóan alakul néhai állítólagos szeretőjééhez. Ebből fakadóan reményre is oka lehet a most induló perben. Nina Wangot ugyanis 2005-ben felmentette a hamisítás vádja alól a hongkongi legfelsőbb bíróság, és neki ítélte az egész örökséget.