A londoni polgármester győzelme vigasztalja a brit torykat

Vágólapra másolva!
Országszerte vereséget szenvedett az önkormányzati választásokon a kormányzó brit Konzervatív Párt és szövetségese, a Liberális Demokrata Párt. A konzervatívok azzal vigasztalódhatnak, hogy Londonban újraválasztották az eddigi polgármestert, Boris Johnsont.
Vágólapra másolva!

A vártnál szűkebb többséggel újraválasztották Boris Johnson londoni konzervatív polgármestert - derült ki péntek éjszaka, a csütörtöki brit önkormányzati választások szavazatainak összeszámlálása után. Johnson csak az úgynevezett másodlagos preferenciaszavazatokkal nyert, három százalékponttal megelőzve munkáspárti kihívóját, Ken Livingstone-t.

Győzelmi beszédében Johnson azt ígérte, tovább harcol azért, hogy jó megállapodásokat kössön a kormánnyal, elősegítve, hogy a város minden lakója részesüljön a jólétből. Livingstone, aki Johnson előtt már betöltötte a polgármesteri posztot, veresége után bejelentette visszavonulását, pedig a pártja az országos átlagnál is jobb eredményt ért el.

Johnson londoni győzelme ugyanis épp ellentétes az országos eredményekkel: Angliában, Walesben és Skóciában a Munkáspárt 32 helyi tanácsban ragadta magához az irányítást. Az ellenzéki párt összesen 823 új tanácsosi helyet szerzett, míg a kormányzó konzervatívok (a toryk) elvesztettek 405-öt, koalíciós partnereik, a liberális demokraták pedig 336-ot.

A legsúlyosabb vereséget a liberálisokra Skóciában mérték, ahol a Skót Nemzeti Párt és a Munkáspárt is jelentősen növelni tudta a befolyását. A londoni közgyűlésben szintén a Munkáspárt szerzett többséget. A választással egy időben több nagyvárosban népszavazáson utasították el a kormány által szorgalmazott közvetlen polgármester-választás bevezetését.