Majdnem megölt egy kisgyereket egy Angliában dolgozó magyar orvos

Vágólapra másolva!
Nem beszélt elég jól angolul, ezért egy műtét során súlyos hibát vétett egy Angliában praktizáló magyar orvos 2009-ben. A férfi által műtött  négyéves gyerek akár meg is halhatott volna, az orvost az ügy miatt három hónapra felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

Három hónapra felfüggesztettek Nagy-Britanniában egy magyar orvost, aki egy 2009-es műtét során majdnem megölt egy 4 éves kisfiút. A BBC szerint az orvos azért hibázott a műtét során, mert nagyon rosszul beszélt angolul, és nem tudta megértetni magát kollégáival.

R. György ügyét a brit Általános Orvosi Tanács (General Medical Council, GMC) vizsgálta ki, amely vétkesnek találta a magyar orvost a manchesteri kórházban elkövetett hibáért. A BBC beszámolója szerint a férfi egy aranyér-műtét során a megengedettnél 16-szor nagyobb fenoladagot adott be a gyereknek, majd amikor rájött a hibára, egy kollégáját kérte meg, hogy az interneten keressen rá, hogyan lehet az anyagot eltávolítani a páciens szervezetéből.

A hatalmas dózistól a szakértők szerint akár meg is halhatott volna a gyerek, akin így is tartós nyomokat hagyott a félresikerült műtét. Az orvos az ügyét vizsgáló tanács előtt azt mondta, hogy álmatlan éjszakái voltak a hibája miatt, és tudja, hogy a kollégái az eset után elveszítették a belé vetett bizalmukat. A tanács elnöke arra a következtetésre jutott, hogy a magyar orvos cselekedetének katasztrofális hatása volt, és károsította az orvosokba vetett közbizalmat is.

A tárgyaláson elhangzott, hogy az orvos azóta igyekezett fejleszteni angolnyelv-tudását, a tanács ennek ellenére szükségesnek tartotta a férfi felfüggesztését. Nagy-Britanniában nem ez az első eset, hogy a külföldről érkező orvosok hiányos nyelvtudása problémákat okoz, a GMC már tavaly jelezte, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni a bevándorló orvosok nyelvi képességeit. Az országban 2011 elején több mint 23 ezer olyan orvos dolgozott, aki más európai országból érkezett.