Intenzív párbeszédet remél Ficóval a Külügyminisztérium

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években tapasztalt biztató együttműködés folytatását várja és a szlovákiai magyar közösség sorsát érintő nyitott kérdések megtárgyalására készül a szlovákiai választás győztesével vasárnap kiadott közleménye szerint a Külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium gratulál Robert Ficónak, a SMER-SD elnökének ahhoz, hogy a szlovákiai előrehozott parlamenti választások eredménye alapján Ivan Gašparovic köztársasági elnök megbízta a szlovák kormány megalakításához szükséges tárgyalások megkezdésével - írta vasárnapi közleményében a Martonyi János vezette minisztérium.

"A Szlovák Köztársaság választói által egyértelműen kinyilvánított akarat folytán minden esély megvan arra, hogy olyan erős támogatottságú kormány alakuljon Szlovákiában, amely képes a politikai ígéretek és megállapodások érvényre juttatására. Nyitottak vagyunk az intenzív párbeszédre, és reméljük, hogy az elmúlt években tapasztalt biztató együttműködés, a közös regionális, infrastrukturális és energetikai projektek folytatódni fognak. Készek vagyunk a szlovákiai magyar közösség sorsát érintő nyitott kérdések megtárgyalására" - írja a közlemény.

Levélben gratulált a szlovákiai választások győztesének Martin Schulz, az Európai Parlament januárban hivatalba lépett elnöke is. A szociáldemokrata párti német politikus Robert Ficónak küldött gratuláló üzenetében egyebek közt arra utalt, hogy a közpénzügyek stabilizálásával együtt új munkahelyeket is kell teremteni.