Évek óta nem látott embervadászat folyik Franciaországban

Vágólapra másolva!
Lefilmezhette vérengzését a toulouse-i zsidó iskola előtt hétfőn lövöldöző gyilkos, a rendőrség pedig attól tart, olyan tettesről van szó, aki ezek után minél előbb akar újabb merényletet végrehajtani.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években nem volt példa Franciaországban olyan embervadászatra, mint amilyen az után indult, hogy hétfőn egy egyelőre ismeretlen tettes tüzet nyitott a toulouse-i zsidó iskola előtt állókra, és három gyereket, valamint egy felnőttet megölt. Kedden is őrök álltak a város minden egyházi iskolája előtt, miként megerősítették az összes zsidó és muszlim intézmény védelmét is. A hatóságok attól tartanak ugyanis, hogy sorozatmerénylővel van dolguk, aki újabb támadásra készül. Ráadásul az sem kizárt, hogy rövid időn belül.

Ezt a gyanút erősíti, hogy szemtanúk vallomásaiból keddre kiderült, hogy a hétfői támadás elkövetője a vérengzés közben kisméretű kamerát viselt a nyakában, és elképzelhető, hogy lefilmezte a gyilkosságokat. A hírt a francia belügyminiszter is megerősítette. Mint a brit Guardian szerint elmondta: a hatóságok most az internetes oldalakat kutatják, hogy ha a tettes feltöltötte valamelyikre a videót, azt nyomban megtalálják. Egyelőre azonban nem találták ennek nyomát.

A felvételkészítés lehetősége újabb adalék azokhoz az információkhoz, amelyek azt támasztják alá, hogy a toulouse-i támadást ugyanaz a tettes követte el, aki a múlt héten ugyanitt, illetve a közeli Montauban városban három színes bőrű katonát ölt meg. Az már hétfőn kiderült, hogy a múlt héten és hétfőn ugyanazt a fegyvert használták, és ugyanazzal a lopott mopeddel menekült el a tettes a merénylet helyszínéről.

Claude Guéant francia belügyminiszter a nyomozásról azt mondta: a rendőrség egyelőre nem tudja, ki a tettes, de óránként kerülnek elő új elemek. "Nyomozunk azok után a katonák után is, akiket azért küldtek el a hadseregből, mert a bosszúállás szelleme vezérelte őket, és akik neonáci nézeteket vallottak. De ez egy szál a többi között, és nem különösebben kiemelt."

A montaubani ejtőernyős zászlóaljból, ahova a március 15-én a nyílt utcán megölt három katona tartozott, 2008-ban az után bocsátottak el három katonát, hogy egy társuk - aki azóta leszerelt a hadseregből - lefilmezte őket náci karlendítés közben.

A toulouse-i Ozar Hatorah középiskola előtt - ahol a vérengzés történt - több száz gyertya égett egész éjjel, és a gyászolók folyamatosan érkeznek virágcsokrokkal. A négy áldozat holttesténél a zsidó szokások szerint egész éjjel virrasztást tartottak. Mind a négyen francia-izraeli állampolgárok voltak, földi maradványaikat kedden szállítják Izraelbe, s ott temetik el őket.

Kedden egyperces néma megemlékezést tartanak minden francia iskolában a köztársasági elnök rendeletére, aki nemzeti tragédiának minősítette a toulouse-i vérengzést. Az államfő maga is részt vesz egy iskolai megemlékezésen Párizsban, majd hivatalában fogadja a zsidó és a muzulmán közösség képviselőit.